A Bayern korábbi edzőlegendája, Udo Lattek bízik volt klubjában, szerinte képesek lehetnek Európa legjobb négy csapata közé kerülni. A Bundesliga hivatalos honlapjának Lattek beszélt többek között a United-sztár Wayne Rooney kiválásáról, az önhittség és túlzott önbizalom veszélyeiről, és Arjen Robben szerepéről is. Lattek úr, a bajorok a Manchester United elleni első meccsen remek formában játszottak, és előnyt szereztek a visszavágóra. Hogyan értékeli a meccset? Azt hittem a korai gól után, hogy elszálltak a Bayern esélyei. Aztán azt mondtam magamnak, tapasztaltam edzői karrierem során is, hogy egy első percben szerzett gól pontosan ugyanannyit ér, mint egy utolsó percben szerzett. Ha az első percben kapsz gólt, az annyiból jobb, hogy van időd felállni, és kijavítani a hibáidat. Viszont ha a végén jön a találat, minden eldől. Az, hogy a bajorok képesek voltak az utolsó pillanatokban fordítani, fantasztikus. Bevallom, nem bíztam benne. Robben és Schweinsteiger visszatérése a csapatba még rá tud tenni egy lapáttal a játékra? Igen, természetesen. Még inkább, mivel Wayne Rooney kivált a túloldalon. Robbennel és Schweinsteigerrel sokkal erősebb a csapat. A Manchesternek támadnia kell, és ez adja meg az esélyt a Bayernnek a kontrákra, ami a két villámgyors játékossal még nagyobb lehetőség. Mit jelent Wayne Rooney hiánya a Manchester Unitednek? Amennyire így messziről meg tudom ítélni, egy ember nem tudja pótolni Rooneyt. Nem tudom, ki lesz a helyettese, de ő egymaga át tudja törni az ellenfél védelmét, és meg tudja fordítani a meccseket, erre más nem képes. Óriási veszteség a Manchesternek a sérülése. Megvan a veszélye annak, hogy a bajorok lebecsülik az ellenfelet, különösen Rooney kiválása után? Nem, biztosan nem. A Manchestert soha nem szabad alábecsülni! Persze nem tagadhatjuk, hogy a United gyengült Rooney kiesésével. De biztosan megvan már az elképzelésük a pótlására. És Louis van Gaal, illetve mindenki a csapat körül tudatosítani fogja a fejekben: nem lehet lebecsülni az ellenfelet. A Manchester túl erős csapat ehhez. Oda kell menni, és küzdeni, meg kell tartani az egygólos előnyt. De az előny nem azt jelenti, hogy át kell adni az irányítást. Agresszívnek kell lenni, hiszen nagy lesz a nyomás, és nyomás alatt nem könnyű játszani. Mennyire valós az esélye Ön szerint a BL-elődöntő elérésének? 50-50 %-ot mondanék. Minden lehetséges. A hangulat mindenesetre kiváló. Ha megnézi a médiát, a játékosok mindenhol azt nyilatkozzák, fel vannak pörögve. Ráadásul ha a Bayern kiemelten fontos meccsre készül, az általában előny számukra, olyankor mindig jobbak, mint egyébként. Összességében a Bayern megmutatta már, hogy Arjen Robben nélkül is tud jól és eredményesen futballozni. Mennyire fontos a szélső játéka a szezon hátralévő részében? Lehet, hogy tud a csapat jól játszani Robben nélkül, de nem annyira, mint vele. A csapat versenyben van még a BL-ben, a bajnokságban, és a Német Kupában is az aranyért, szóval nagy szükség van még Robbenre a továbbiakban. Forrás: bundesliga.de Fordította: Boldizsár Márton
Lattek: a Manchestert soha nem szabad alábecsülni!
Nem alakulhatott volna jobban a Bayern München hétvégéje: 2–1-es győzelmükkel a Schalke elleni csúcsrangadón visszavették a vezetést a bajnokságban, és a Leverkusent már hat ponttal előzik meg. Emellett BL-ellenfelük, a Manchester United elvesztette a maga Premier League-rangadóját a Chelsea ellen. A bajorok egygólos előnnyel utaznak a visszavágóra az Old Traffordra, ráadásul a MU Rooney sérülésével is küzd.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!