Krkics-dupla, sima Barca-siker

Hiába készült az Athletic Bilbao meglepetésre, esélye sem volt a Nou Campban. A Barcelona a hétközi BL-meccs miatt fáradtabban készülhetett a mérkőzésre, bár ez a Bilbao elleni abszolút nem látszott. A katalán csapat már 4–0-ra is vezetett, amikor Susaeta szépíteni tudott Puyol megingása után. De nézzük csak sorban az eseményeket.

A Barca kissé felforgatott csapattal vágott neki a mérkőzésnek, Maxwell szélsőt játszott, míg Jeffren és Krkics is a kezdőben kapott helyet. Ibrahimovics és Xavi így pihenhettek az Arsenal elleni meccsre. Az Athletic Bilbaóban kezdett Llorente és Susaeta is, viszont Yeste csak csereként jutott szóhoz.
Az első félidő első helyzetét meglepetésre a Bilbao alakította ki, de Valdesnek nem okozott gondot a próbálkozás. A 12. percig kellett várni a Barcelona első helyzetéig, amit Maxwell és Messi hozott össze. A 21. percben ismét Messi veszélyeztetett, de nem járt sikerrel, nem úgy mint Jeffrén, aki a 26. percben megszerezte a vezetést a katalánoknak. (10)
A 35. percben egyenlíthetett volna Llorente, de nem járt sikerrel. A kihagyott helyzet megbosszulta magát, a 41. percben már a második gólnak örülhettett a Nou Camp közönsége, Puyol, majd Krkics volt a labda útja a kapuba. (20) Fontosabb esemény már nem történt az első félidőben, magabiztos játékkal, kétgólos előnnyel vonulhatott a Barca a szünetre.
A szünetben kettőt cserélt a Bilbao, Yeste és Toquero léphetett a pályára. Toquero beállása után pár perccel már gólt is szerezhetett volna, de Valdes bravúrt bemutatva menteni tudott. Az 56. percben a Bojan-Messi páros ügyeskedett a kapu előtt, de csak az 58. percben Abidal passzát követően Krkics egy nagyon szép találattal szerezte meg saját maga második, csapata harmadik gólját. (30) Közben a fiatal Jeffren megsérült, helyére Xavi érkezett. A 66. percben végleg eldőlt a meccs, mivel a nem sokkal ezelőtt pályára lépő Pedro középre adott labdájára érkezett Messi, aki a kapus segítségével megszerezte a negyedik katalán találatot. (40)
A 75. percben szépített a Bilbao. Puyol rossz helyezkedését kihasználva Susaeta helyezte Valdes mellett a labdát a kapuba. (41) A továbbiakban kétszer még megdolgoztatták Victor Valdest a vendégcsapat játékosai, de gólt már nem sikerült szerezniük. A Barcelona nyert, így a Real Madridon a sor, ha nem akarja ponthátrányban várni a jövő heti klasszikust.

Keresztes Hunor

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában