Könyörögtem, hogy "Boss, még ne cseréljen le!"

Puskás egykori nyerőembere Manszur sejk szolgálatában érkezett a felcsúti ifitornára.


Joe Palatsides a Puskás-Suzuki-kupán Puskás feliratú Melbourne City-mezt ajándékozott Orbán Viktor miniszterelnöknek



Három napot tölt Magyarországon, hogy körülnézzen a Puskás Akadémián és a Puskás-Suzuki-kupa U17-es nemzetközi tornán Joe Palatsides, a Melbourne City juniorcsapatának edzője, aki a felnőtt csapat szakmai stábjának is tagja. A közös tulajdonosi kör által finanszírozott Manchester City, New York City és Melbourne City csapatainál – talán mondani sem kell – jelentős fejlesztéseket eszközölnek a közel-keleti tulajdonosok, szándékuk komolyságát már önmagában az is jól jelzi, hogy három különböző kontinensen három ilyen élklub építésébe fogtak. Joe Palatsides maga is folyamatos kapcsolatban áll a tulajdonosok képviselőivel, a minap a Man City új edzőközpontját tanulmányozta, a felnőttcsapattal Abu-Dzabiban edzőtáboroztak, bár ahogy mondja, magával Manszur sejkkel még nem találkozott személyesen. Annál érdekesebb személyes emlékei vannak viszont Puskás Ferencről, akinek a csapatában futballozott, amikor a magyar világsztár sikert sikerre halmozott a South Melbourne görög nemzetiségi csapattal a múlt század nyolcvanas, kilencvenes éveinek fordulóján.
"A legmlékezetesebb élményem vele kapcsolatban az 1991-es Grand Final, vagyis a bajnokság rájátszásának mindent eldöntő utolsó mérkőzése, az úgynevezett nagydöntő – mesélte a FourFourTwo.hu-nak Joe Palatsides. – Egy nullra vezetett az ellenfél, a mi pályánkon volt a meccs, persze telt ház előtt, óriási hangulatban. A szünet után öt perccel, az oldalvonal mellett futva láttam, hogy a cserejátékosok melegítenek, és már készítik elő a cseretáblát az én mezszámommal, a 10-essel. Mi tagadás, tényleg nem ment a játék, de persze nagyon szerettem volna a pályán maradni, ki is szóltam az edzőnknek, Puskás Ferencnek, akit mi mindig Bossnak, vagyis főnöknek neveztünk, hogy kérem, ne cseréljen le. Szinte könyörögtem neki. Nem válaszolt, de megértett, mivel maradhattam a pályán. A 88. percben aztán az én gólommal egyenlítettünk. Jöhetett a hosszabbítás, majd a tizenegyesrúgások, és megnyertük a döntőt!"

A melbourne-i mez dizánja is nagyon hasonlít a Manchester Cityére
Kérdésünkre, hogy az egyenlítő gól után mit szólt hozzá a magyar edző, a jelenleg a melbourne-i utánpótlásban dolgozó Palatsides így válaszolt: "A lefújás után kaptam tőle egy tockost, ennyi volt a dicséret, nem több. Csodáltuk a lazaságát, a nyugalmát. Ezen a döntőn mindenki halálra izgulta magát, ő meg csak ült a kispadon, egykedvűen rágózott, és a nyugalma erőt sugárzott nekünk is. Persze neki, aki világbajnoki meg BEK-döntőn játszott, mit számított egy ausztrál bajnoki meccs?"
Nos, mi tudjuk, hogy számított, sőt egyik legkedvesebb állomáshelye volt edzőként Melbourne, ahol nem várt, nagy sikereket aratott a helyi görög csapattal, amelyhez a Panathinaikosz BEK-döntős hőseként már eleve népszerű emberként érkezett. Az ausztrál vendég (aki a másik helyi A-League-ben szereplő klub, a Melbourne Victory volt tulajdonosával, Robert Beltekyvel és a népszerű magyar származású futballkommentátorral, Les Murray-vel érkezett a Puskás-Suzuki-kupára Jakab János meghívására) már megcsodálta a Puskás Akadémia létesítményegyüttesét, amely talán még a Manchester City új edzőközpontjánál is nagyobb benyomást tett rá a különleges épületeivel és Puskás Ferenc jelen lévő tárgyi és szakmai örökségével.
"Lenyűgöző, ahogyan itt ápolják Puskás Ferenc emlékét. Szinte ma is nehéz felfogni, hogy egy ilyen futballóriás eljött hozzánk annak idején. Ausztráliában mindig is szerettek európai sztárokat szerződtetni, de Puskás érkezése különleges volt. Mindenki el volt ájulva, amikor megérkezett, mindenki látni akarta, a közelében akart lenni. Mindent tudott a futballról és mi rengeteget tanulhattunk tőle. Mindenki szerette őt, folyton nevetett, viccelődött, fantasztikus hangulatot teremtett, szerencsésnek tartom magam, hogy vele dolgozhattam."
Joe Palatsides U20-as csapata bajnok lett Ausztráliában, és látogatásának egyik célja, hogy előkészítse az együttes esetleges későbbi részvételét a Puskás-Suzuki-kupán, hiszen nagyszerű élmény lenne a City ifistáinak a Real Madriddal, a Panathinaikosszal és a többi nagynevű európai klubbal mérkőzni egy ilyen rangos tornán, amelyen főként Puskás Ferenc pályafutásához kötődő klubok vesznek részt. Volt már melbourne-i csapat a PSK-n, s talán még lesz is. Az ausztrál futball legújabb nagy sikere, amelyre sokan felkapták a fejüket, hogy immár nem csak teljes jogú tagja az ázsiai konföderációnak, hanem az idén év elején meg is nyerte a saját rendezésű Ázsia-kupát.

Palatsides a Pancho Arénában
"Hatalmas siker volt ez az ausztrál futballnak. sikerült megfelelni a hatalmas várakozásoknak, rengeteg néző volt a stadionokban, és megelőztük a nagyon erősnek számító Japánt és Dél-Koreát. A sikerben nagy része volt a szövetségi kapitánynak, Ange Postecoglunak, egy másik görög-ausztrálnak, a volt csapattársamnak, aki – mondanom sem kell – szintén Puskás Ferenc tanítványa volt, s az Ázsia-kupa megnyerése után sem győzte hangsúlyozni, hogy mi mindent tanult a futballról a mi szeretett egykori főnökünktől, a Bosstól…"
Sz. Gy.

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában