Rutin
Sosem látott izgalmakat élhetnek meg kedden este a foci szerelmesei, (és ez nem túlzás) hiszen a BL-nyolcaddöntők egyik első összecsapásán két olyan gárda feszül majd egymásnak, amelyek eddig messze elkerültek mindenféle összetűzést a másikkal. Minderről persze inkább a vendégek tehetnek, hiszen míg a milánóiak a múltban rendre ott voltak a legrangosabb európai kupákban, addig a londoniak 1984 és 2006 között távol maradtak a kontinens javát tömörítő ligáktól.
Meg is fogalmaztuk tehát a két klub között feszülő talán legnagyobb különbséget: a rutint és a tapasztalatlanságot. Mindez persze igen szépen és magasztosan hangzik, de ne felejtsük el, hogy a fociban nem a címerek és zászlók játszanak egymás ellen, hanem a játékosok, a Tottenham együttesében pedig szép számmal találni olyan labdarúgókat, akik nem idén estek át a Bajnokok Ligája tűzkeresztségén (Pavljucsenko, Crouch, van der Vaart, Gallas, Cudicini). Persze, ettől függetlenül a komplett pályára lépő csapat vállát nyomhatja majd a klub terhe és a szurkolók reménykedése, de nem valószínű, hogy ez lesz a döntő a mérőzésen. A Tottenham a Young Boys elleni kvalifikáción és az Inter elleni csoportmeccseken már tanúbizonyságot tett arról, hogy képes megbénulni percekre, sőt akár egy egész félidőre is, de hatalmas fordításokat sem rest bemutatni.
Háztartás
A Milan vezetősége feltehetően bajban volt az érzelmekkel, amikor kiderült, hogy csapatuk a Tottenham Hotspur ellen lép majd pályára, hiszen kétségtelen, hogy a milánóiak kaphattak volna erősebb, nevesebb ellenfelet is, ám a ”fekete ló” faktort ők sem hagyhatták figyelmen kívül. Az AC Milan igen magabiztosan hangolt a sarkantyúsok ellen, hiszen a bajnokságban 4-0-ra verték a Parmát, ráadásul ezzel a győzelemmel már 11 mérkőzés óta veretlenek, mind a Serie A-, mind a kupameccseket tekintve. Amellett persze, hogy most is formában van a csapat, elmondhatjuk, hogy az egész évet sikerrel vették eddig(!), hiszen amellett, hogy vezetik a hazájuk pontvadászatát, majdnem sikerült megverniük az ősi rivális Real Madridot is a BL-ben.
A Tottenham sem áll éppen rosszul a bombaerős Premier League-ben, ugyanis a csapat jelen pillanatban a BL-selejtezőt érő negyedik helyen tanyázik, megelőzve a Chelsea-t és a Liverpoolt. Az egész párharcot tekintve is lehet keresnivalója a kékeknek (persze a mai eredménytől függően), hiszen a visszavágót a White Hart Lane-en rendezik, azt pedig már az Álmoskönyvekben is megírták, hogy ez előnyt jelenthet a mindenkori szerencséseknek.
Főszereplők
A már említett tapasztalatkülönbségeken kívül akad még egy mutató, amelyben a piros-feketék messze jobban állnak aktuális ellenfelüknél, ez pedig nem más, mint a játékosállomány. Ahol egy Ibrahimovic, Pato, Robinho, Cassano csatársorral találkozunk, ott nem sok értelme van a támadásépítés erősségeinek boncolgatására, főleg, ha ezt a kvartettet még egy Seedorf, Emanuelson, van Bommel holland trió is segíti a középpályáról.
Azt persze még meg sem említettük, hogy a milánóiaknál egyetlen komolyabb hiányzóval kell csak számolnunk, név szerint Andrea Pirlóval, míg a Tottenhamből olyan kulcsemberek maradnak távol, mint Modric, King, Kaboul, Huddlestone és Bale! Kérdés tehát, hogy ez a megtépázott védelem és középpálya felveheti-e a versenyt a milánói támadókkal szemben?
Tanulság
A Milan az esélyes. Ehhez kevés kétség férhet, ha a fent olvasott tényekre alapozunk. Erősebb, és ami jelen pillanatban talán még fontosabb is, teljesebb kerettel rendelkezik a hazai csapat. Mindemellett a komplett keret élt már meg ehhez hasonló csatákat, nem utolsó sorban pedig otthon lépnek pályára. A Tottenham azonban az a bizonyos ”fekete ló”, amelyet már említettünk, és tiszta lappal, mondhatni elégedetten léphet pályára a San Siroban, hisz nekik már az is klubtörténeti siker, hogy idáig eljutottak a legrangosabb európai kupasorozatban. Éppen ezért ne legyintsünk rájuk túl korán, hisz ezen a terepen már az Intert is majdnem megviccelték.
Ez az összefoglaló csak és kizárólag a mai találkozóról hivatott véleményt formálni. A visszavágó teljesen más tészta lesz!
Tipp: 1
AC Milan – Tottenham Hotspur Élő: TV2 20:45
Stadion: Stadio Giuseppe Meazza (Milano)
Vezeti: Stephane Lannoy (francia)
Lehetséges kezdősorok:
AC Milan (vezetőedző: Massimiliano Allegri):
Abbiati – Nesta, Thiago Silva, Yepes, Oddo – van Bommel, Gattuso, Seedorf, Merkel – Ibrahimovic, Robinho
Tottenham Hotspur (menedzser: Harry Redknapp):
Gomes – Gallas, Dawson, Assou-Ekotto, Corluka – Jenas, van der Vaart, Palacios, Lennon – Defoe, Crouch
stumi