Doll Tamás új stílust hozott a Ferencvároshoz
Mint ismert, a Ferencváros a beleki edzőtáborban gólnélküli döntetlent játszott a cseh ellenféllel, amely jelenleg is gőzerővel készül a bajnokság folytatására. A csehek vezetőedzője a Fradi elleni meccsről, és egyáltalán a felkészülési időszakról nyilatkozott, és többek között elmondta, hogy a zöld-fehérek személyében egy nagyon erős ellenféllel találkoztak, amely kőkemény német futballt játszik. "A célunk a védekezés erősítése volt és ez sikerült, hiszen nem kaptunk gólt a kinti három meccsen. A Fradi volt a legerősebb ellenfél, akivel játszottunk. Nagyon jól szervezettek, erősek, csak két helyzetünk volt, de azon megfordulhatott volna a meccs, de az egyik kapufa lett, a másik kevéssel fölé ment. A védekezés dominált a meccsen" – mondta. Aztán hozzátette: "A Fradit a híres német edző, Thomas Doll vezeti. Nagy hangsúlyt fektetnek a taktikára, a keménységre. Nagyon agresszíven kezdtek, ezért is kapott egyik játékosuk piros lapot az első félidőben, de természetesen hozzájárultunk, hogy cserével állítsák ki. Német stílusban fociztak, mondjuk én a játékos, technikás magyar focit jobban szeretem."
