Kocsis: "A dresszemet ne bántsd!”

Várhidi Pál 1949 és 1965 között az Újpesti Dózsa legendás hátvédje volt, tízszer szerepelt a nagyválogatottban is, és 1960-ban tagja volt a római olimpián bronzérmes magyar válogatottnak, s benne volt az 1954-es világbajnoki (ezüstérmes) keretben is.Várhidi volt az, aki az Ferencváros-Újpesti Dózsa, majd a Bp. Honvéd-Újpesti Dózsa bajnoki mérkőzésen rendre fogta Kocsist – vagy legalábbis megkísérelte…

A 81. évét taposó Várhidivel a Régi Sipos étteremben beszélgettünk.
Milyen volt Kocka ellen játszani?
Egyszerre nagyszerű és rettenetes. Még el sem kezdődött a mérkőzés, már stresszben voltam. Azért osztották rám az edzőim – Opata Zoltán vagy éppen Bukovi Márton – a Kocka őrzését, mert viszonylag gyors voltam, és az emberfogásban az egyik legjobb magyar bekknek számítottam. Csakhogy a Kocsisnak volt egy különleges tulajdonsága, ez pedig a fejjátéka volt. Csodálatosan fejelt, és az volt az érdekes, hogyha ellenünk szabadrúgáshoz jutottak a 16-os környékén, akkor a Kocsis elment a hosszú oldalra, én utána, és ravaszul megfogtam egy kicsit a dresszét, hogy ne tudjon nagyon elugrani. Ő ezt már előre tudta, és mindig szólt, hogy „A dresszemet ne bántsd, mert nem tudok elszámolni vele a szertárosnak!”
De azért nem haragudott rá, amiért sok gólt fejelt önről?
Á, dehogy. Nagyszerű játékos volt és nagyszerű ember. És jó volt ellene játszani, mert mindig tiszta eszközökkel futballozott – bár az az igazság, nagyon ritkán sikerült kikapcsolnom őt a játékból. Azt többé, kevésbé pontosan tudjuk, hogy hány gólt szerzett a Kocka – a válogatottban például többet, mint ahány mérkőzésen játszott -, de igazából arra lennék kíváncsi, hogy ebből a rengeteg gólból mennyit fejelt?
Milyen volt Kocsis Sándor, az ember?
Amilyen a játékos: barátságos, sportszerű, nagyszerű. Kár, hogy 1956 után már sohasem tudtam találkozni vele… A sors most igazságot szolgáltat, hogy legalább haló poraiban hazakerül.
Ch. Gáll András