Klose tagja volt annak a német csapatnak, amely 1–0-ra kapott ki az Eb-döntőben Spanyolországtól, de úgy véli, hogy szerdán Durbanban a „visszavágón” már más játékosok és csapatok szerepelnek majd. „Spanyolország még mindig Európa egyik legjobbja, de azt hiszem, minőség tekintetében sokat feljődtünk.” – mondta Klose. A fiatal német gárda, olyan játékosokkal, mint Mesut Özil, a csatár Thomas Müller és a védekező középpályás Sami Khedira, lenyűgözően teljesít Dél-Afrikában. Klose szerint ezek a játékosok új szemléletet adtak a csapatnak. „Néhány évvel ezelőtt az emberek azt hajtogatták, hogy nincs már olyan generációja a németeknek, ami megállja a helyét. Azt mondták, nincs egy jó csatára, egy kreatív középpályása és ezt mindenki sajnálta. Erre tessék! Az idő bebizonyította, hogy tévedtek.” Klose és Müller volt a főszereplő az angolok és az argentinok elleni találkozón is, melyeken a németek mindkét alkalommal négy gólt tudtak szerezni. Müller azonban nem léphet pályára a spanyolok elleni elődöntőben, ugyanis második sárgalapját kapta meg a szombati Argentína elleni parádés 4–0 alkalmával. A 32 éves csatár azt is hozzáfűzte mondandójához, hogy Spanyolország lesz a legnehezebb ellenfelük ezen a világbajnokságon. Úgy gondolja, hogy még az előző két mérkőzésnél is nehezebb meccs lesz. A Paraguay elleni játékuk viszont megmutatta, hogy ők sem legyőzhetetlenek. Van némi különbség a 2008-as és a mostani játékuk között. Klose elárulta, hogy egy személyes célt is kitűzött maga elé ezen a világbajnokságon. Öt gólt szeretne szerezni a tornán, eddig már négyet sikerült. Két meccse maradt, hogy megvalósítsa célkitűzését. A németek sztárja egy gólra van attól, hogy beállítsa Ronaldo 15 gólos rekordját, ami a világbajnokságokon szerzett gólokat illeti. Kettőt ezek közül pont a 2002-es németek elleni döntőben jegyzett. „Beszéltem vele a döntő után és akkoriban még csak nem is álmodtam róla, hogy ilyen közel kerülök hozzá. Két gólra van még szükségem, hogy felülmúljam őt.” – magyarázta Klose – Remélem, nem aggódik.” Pádár Anita (telegraph.co.uk)
Klose: Visszavághatunk 2008-ért!
Miroslav Klose szerint ez az új német válogatott bosszút állhat a 2008-as Európa-bajnoki győzelemért a spanyoloknak, a két csapat ugyanis idén, a világbajnokság egyik elődöntőjében csap össze egymással.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!