Pedro Duarte a Real Madrid egyik elektronikus sajtófelelőse volt, ám eddig alig lehetett róla hallani. Most azonban rögtön a spanyol lapok címlapjára került, igaz nem azért, mert annyira kitűnően végezte a munkáját: saját Twitter oldalán folyamatosan idegengyűlölő bejegyzéseket tett közzé, amit mostanra megelégeltek a klubnál, és menesztették az alkalmazottat.
Számos szélsőséges politikai bejegyzés mellett Duarte a rivális Barcelona játékosaival is előszeretettel foglalkozott, egyik bejegyzésében például Gerard Piquét találta meg: „Piqué és Shakira épp Positanóban van Olaszországban. Ilyen söpredékek is ráléphetnek erre a szent földre. Mi túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy eljussunk ide” – írta korábban.
Egy másik bejegyzésében az egykori Real Madrid-játékos, Guti irányába tett félreérthető utalást: „Guti aláírt a Schalke-hoz, így követi Raúlt a csapatba. Szegény edző…”
A spanyol sajtó közel ötven gyűlölködő bejegyzést bányászott elő Duarte Twitter oldaláról, az alkalmazott így magyarázkodni volt kénytelen. Miután elbocsátották, azt írta, a bejegyzések nem tükrözik nézeteit, és bár elsőre nem így tűnik, mindig ellenezte az erőszakot.
Kirúgták a Real nyíltan gyalázkodó vezetőjét
Saját Twitter oldalán trágárkodott, ráadásul nyíltan xenofób és idegengyűlölő hangulatot keltett a Real Madrid egyik magas rangú vezetője, akinek ezért távoznia kellett posztjáról.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!