A pályán mindenre képes… (Fotó: KirálySport Média)
Ennek rövid lényege: ugyanabban a büki szállóban pihent a családjával, mint ahol a Haladás a Honvéd elleni találkozóra készült fel.
Szaka József – gyermeke társaságában – a szálloda folyosóján futott össze a 107-szeres válogatott kapussal, s ha már ilyen szerencsében volt részük, annyi volt a kérésük: a hatéves gyermek hadd készítsen egy közös fotót az általa (nem is titkoltan) bálványként imádott kapussal.
Teljes megrökönyödésre azonban Király Gábor elzárkózott a kisgyermek kérésétől:„Sajnos nem lehet erről szó, mert a csapattal vagyok, de edzésen vagy meccs előtt nagyon szívesen."
A történtek után Szaka József nem titkolta: gyermeke könnybe lábadt szemmel fogadta (volt…) bálványa döntését.
Ezek után kerestük meg Király Gábort, aki sajtósán keresztül válaszolt arra, miért is döntött így. Válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.
„Mindennek megvan a rendje és a módja
A labdarúgó karrierem ideje alatt egy dolgot biztosan megtanultam, hogy a dolgok rendszerben működnek jól. Az Európa-bajnokság és a magyar csapat teljesítménye hihetetlen széles körben tette népszerűvé itthon a focit. Büszke vagyok rá, hogy ennek a részese lehettem. Ugyanakkor én már a következő feladatommal foglalkozom, minél jobb teljesítménnyel szeretném segíteni egyesületemet, a Haladást.
24 éve vagyok profi labdarúgó és azt biztosan állíthatom, hogy a jó teljesítményhez teljes koncentráció kell. Így a mérkőzések előtti napokon igyekszem úgy szervezni az életem, hogy a figyelmemet ne vonja el semmi.
Az Európa bajnokság óta bárhová megyek rengetegen kérnek tőlem aláírást, közös fényképet vagy ereklyét. Mindenki rendelkezésére állok a megfelelő időben és helyen, ahogy mindenkinek el is mondom: a Haladás edzései és mérkőzései után. (Lásd mellékelt fotók) Ez a labdarúgásban bevett szokás nem jelentett gondot a drukkereknek Németországban, Angliában, de a mérkőzésekre járóknál Magyarországon sem.
Sok felnőtt személyes sértésként éli meg, amikor a gyermekével szeretne közös fotót, és én azt mondom, hogy jelenleg nem alkalmas (mert a közös szállodai csapatvacsora közben épp merem a levest, vagy mert egy beszélgetés közepén vagyok vagy mert épp a családommal szeretnék lenni, vagy esetleg másra szeretnék koncentrálni.)
Ugyanakkor ezekből az esetekből lehetne tanulni is. Nem a problémát, hanem a megoldást kell keresni. Hisz a lehetőséget, hogy edzés vagy mérkőzés után aláírok, mindenkinek kivétel nélkül felajánlottam és fel fogom ajánlani a jövőben is! Azt hiszem, hogy nem túl nagy kérés ezt tiszteletben tartani, ahogy én is mindenki kérését igyekszem -annak rendje és módja szerint- teljesíteni! Király Gábor”
Természetesen Király Gábor érvein is érdemes elgondolkodni, de mégis azt mondjuk: nincs olyan indok, amiért egy kisgyermek kérését el kellene utasítani. S azt is megjegyeznénk: miután Király már máskor is előszeretettel utánozta Cristiano Ronaldót, talán abban is példát vehetne a portugál világklasszisról, miként kell a rajongókkal (akár edzésen, akár mérkőzésen, akár a hétköznapokon…) bánni.
