Csalódott magyar játékosok az athéni meccs után
Ha akarom, Pintér Attilán ment el. Ez a legegyszerűbb megközelítése a dolgoknak. Az első meccsen vereség az addig sehol sem jegyzett északírektől, akik ettől akkora szárnyakat növesztettek, hogy csoportelsőként egészen Franciaországig repültek. Ha akarom, Dárdain ment el. Ő volt az, aki a görögök elleni hazai meccsünkön azt hangoztatta, hogy milyen jó a döntetlen. Ma már tudjuk, hogy nem volt annyira jó. Ő "fedezte fel" a magyar futball számára a mostani szövetségi kapitányt, aki Kazahsztán kivételével soha sehol nem volt felnőtt szövetségi kapitány. Majd nálunk, ebben a kiélezett helyzetben. És mivel az MLSZ akkoriban itta minden szavát az ifjú Dárdainak, Storck megkapta a stallumot. Mehet! Ha akarom, Storckon ment el. Mert idehaza a románok elleni meccsen már előre beleszuggerálta a magyar futballközvéleménybe, hogy jó nekünk a döntetlen. Egy fenét volt jó. Láttuk, milyen állapotban volt az a román válogatott, amely csakis egy pontot akart itt szerezni, semmi mást. Meg is szerezte, tőlünk meg elvett kettőt. Aztán a belfasti meccs. Ott csak védekezni kellett volna, kivédeni a 0-1-es vezetést. De látszott a mesteren, hogy ez a szitu neki valami nagyon új. Ha akarom, az MLSZ-en ment el. Amely a rosszul sikerült humán-erőforrás választás miatt önmagát kormányozta ilyen helyzetbe. Először Pintér Attila kiválasztásával. Másodszor azzal, hogy Dárdai kinevezésekor nem volt állhatatosabb (vagy bátrabb?) és nem kötött hosszú távú szerződést vele. Akkor még Dárdai nem volt a berliniek felnőttcsapatának vezető edzője. Talán könnyebb lépés lett volna, de ezt nem tudom. Azt igen, hogy az egy sorozatban három szövetségi kapitányt elfogyasztó magyar válogatott mellett még egy ország volt, ahol ebben a sorozatban 3 szövetségi kapitány ült a padon: a görög. Ha akarom, Michel Platinin ment el. Ő emelte fel 24-re a következő EB létszámát, ezzel adva hamis illúziót a magyaroknak. Voltak persze olyan csapatok, amelyek nem illúziót kergettek, hanem belevágtak. Albánok, walesiek, izlandiak, osztrákok, északírek… Ha akarom, Kazahsztánon, Lettországon, Izlandon és Törökországon ment el. Ugye ezt senki sem gondolja komolyan? Magyar virtus és gondolkodás mindaz, hogy egy abszolút tét nélküli meccsen úgysem fontos a kazahoknak (de az volt!), s mi azért gondolkodunk így, mert mi, magyarok hasonló esetben gyakran cselekednénk így. Nem szóltam még a játékosokról. Őket hibáztatnám a legkevésbé. Persze, ők is hibáztak, gondoljunk arra, amikor Belfastban Király rossz helyre ütötte a labdát, gondoljunk arra, hogy Románia ellen idehaza az egy Szalai-lövés mellett nulla helyzettel hozták le a meccset, vagy éppen arra, hogy idegenlégiósaink egy része a padra sem fér oda a klubjában. Már-már elhitték, hogy 44, illetve 30 év után mehetnek egy Eb-re, illetve egy világeseményre. Nekik most tényleg döbbenetesen rossz felismerés lehet az, hogy november közepén 4 nap alatt 2 kőkemény meccset kell lenyomni. És gondoljunk azokra a szurkolókra, akik már az Eb-sorsolást tervezgették. Akik már a szabadságukat tervezték, akik szállásokat nézegettek, akik a kicsi pénzüket tették félre, hogy ott lehessenek Franciaországban. Ők tényleg megérdemelnék, hogy a 44, illetve a 30 éves szünet végre megszakadjon. Miattuk borzalmas ez az egész. Mert amúgy csak az történt, ami valahol törvényszerű volt. Még akkor is, ha sokan – sportsajtó egy része, edzők, szakemberek – nem hajlandóak mindezt tudomásul venni. Lantos Gábor
