5 % – Paulo Dybala
A Juventus argentin csatára nagyon technikás, évről évre szembeötlően fejlődik, és aligha tudja már sokáig megtartani a Juventus, könnyen lehet, hogy 3-4 év múlva már a Barcelona vagy a Real Madrid sztárja lesz. Még csak 23 éves, 4-5 év múlva lesz pályafutása csúcsán, addigra valószínűleg már Messi és Ronaldo is kifutópályán lesz.
5 % – Gareth Bale
Már kész játékos 27 évesen, és nincs sok ideje kivárni, hogy szabaddá váljon előtte az út. De ha Messiéknek maximum három jó éve van, akkor 30-32 évesen még képes lehet egy igazán nagyot domborítani. Madridban jó helyen van, és adott esetben megállná a helyét az egyetlen vezér szerepében is.
5 % – Luis Suárez
Az életkora e tekintetben meglehetős hátrányt jelent, mivel már 29 éves, de mivel az ösztönei valószínűleg 32-34 évesen sem hagyják majd cserben, mert az nem szokott kiveszni az emberből az idővel, így számolhatunk még vele is. Ha a jelenlegi góltermelési mutatója "csak" 30 százalékkal esne vissza, még akkor is jó eséllyel pályázna.
15 % – Paul Pogba
Tavaly ilyenkor még előkelebb helyre tettük volna, és szinte biztosra vettük, hogy lesz egyszer Aranylabdája, ám most azért csak 15 százalék esélyt adunk erre, mert sem a nyári Eb-n, sem a Manchester Unitedben nem nyűgözött le bennünket. A potenciál viszont kétségtelenül megvan benne, és még mindig nagyon fiatal, úgyhogy nem lennénk meglepve akkor sem, ha valóra váltaná ezen álmát.
70 % – Neymar
Abszolút favoritja a "MessiCR-korszak" utáni időszaknak, már most is vetekszik a két nagyágyúval. Amíg a Barcában Messi előtte van a rangsorban, addig nyilván nem nyerhet Aranylabdát, de feltételezhető, hogy 2-3 éven belül változnak az erőviszonyok, és Neymar akkor ott áll majd kilövésre készen. Technikaialg, mentálisan és fizikailag is készen áll arra, hogy átvegye a trónt. Akár több évre is.
Ki lesz a Messi és CR7 utáni első aranylabdás?

Kaká 2007-es aranylabdája óta kizárólag Lionel Messi és Cristiano Ronaldo nyerte meg az Aranylabdát - immár kilenc éven át sorozatban. De eljön majd az idő, amikor nem valamelyikük kapja. Hanem ki?... Vajon kinek hány százalék esélye van a Kaká utáni első aranylabdára, akit nem Messinek vagy Cristiano Ronaldónak hívnak?
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!