Ki függesztette fel Blattert és Platinit? Persze, hogy egy magyar!

Dr. Cornel Borbély a korrupció elleni nyomozati részleg vezetője. 


Dr. Cornel Borbély, a magyar származású ügyész, aki évek óta Blatterék nyomában van (fotó: bbc.com)



Mint arról mi is írtunk, Sepp Blatter FIFA-elnököt és Michel Platini UEFA-elnököt is felfüggesztették 90 napra és minden futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltották őket korrupciós vádak miatt.
A végső döntést ez ügyben a FIFA égisze alá tartozó, ám attól (és minden mástól) teljesen független szervezet, a FIFA etikai bizottsága hozta meg, amely a svájci ügyészség javaslatára bólintott rá. A korrupciós gyanú miatt életre hívott nyomozócsoport vezetője pedig Dr. Cornel Borbély, a gazdasági bűncselekmények nemzetközi hírű szaktekintélye. Borbély csupán 36 éves, és mint ahogy a neve, valamint a cserkészmozgalomhoz fűződő rokonszenve is előre jelzi: '56-os magyar menekült család sarja.
Borbély régóta élharcosának számít a FIFA ellen folyó korrupcióellenes vizsgálatnak, Michael Garciával együtt vezették azt a vizsgálati csoportot is, amelynek eredményeként örökre eltiltották Jack Warnert, a korábbi FIFA-alelnököt és végrehajtó bizottsági tagját, valamint a szintén vb-tag Chuck Blazert.
Érdekesség, hogy míg Blatter felfüggesztése idején az egyik alelnök, a kameruni Issa Hayatou irányítja a FIFA-t, az UEFA-nak jelenleg nincs elnöke, és az UEFA-nál teljes lehet a káosz, mert a honlapjukon is lapítanak, egyetlen sort sem írtak még Platini felfüggesztéséről.

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában