Kedd – Amikor Madridban mindenki a Schalke elleni BL-nyolcaddöntő visszavágójára, és előzetesen sima továbbjutásra készült, előtte – és ezt jó leírni – még a magyaroké volt a főszerep a Real Madridnál. A valdebebasi edzőcentrumba ugyanis ellátogatott a klub hivatalos magyar szurkolói egyesületének két fős képviselete, amely a Madridban élő Dévai Márk elnök vezetésével előbb végigjárta az egész komplexumot, részt vett a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia ifjúsági edzőinek tartott előadáson (Márk a pódiumon maga fordította spanyolról magyarra az előadást tartó utánpótlás-edző, Tristán Celador szavait!), végül Puskás Ferenc bronzszobrát is megtekintette. Tóth-Zele József, a Real Madrid egykori utánpótlás-edzője és Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója , az FFT főszerkesztője ugyancsak jelen volt az eseményen.
Balról jobbra: Dobrosi Tamás, a Pancho Aréna tervezője, Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója, az FFT főszerkesztője, Tóth-Zele József, a Real Madrid egykori utánpótlás-edzője és Tóthpál Zoltán, a PMH alapító tagja, az FFT munkatársa
Este a Schalke elleni BL-meccset is a helyszínen tekintette meg a magyar különítmény, s másnap akár szomorkás is lehetett volna a hangulat, hiszen a Real hazai pályán nem várt vereséget szenvedett a német csapattól, és vagy tíz percig a kiesés réme is fenyegetett. A mieinket (köztük a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával Madridban tartózkodó Simicskó István sportért felelős államtitkárt és Győri Enikő madridi nagykövetet, akik a Real Madrid Magyar Szurkolói Klubjának meghívására vettek részt a fogadáson) szerdán ennek ellenére a Madridra mindig is jellemző eleganciával, és nagy szeretettel köszöntötték a Bernabéu Stadionban, ahol Emilio Butragueno, a klub nemzetközi igazgatója a tíz eredeti BL-trófeát is kiállító exkluzív elnöki terembe kalauzolta a lelkes magyarokat, így a szurkolói egyesület kilenc tagú delegációját is. A legendás játékos munkájának elismeréséül egy emlékplakettet vehetett át a Pena Madridista Húngara vezetőjétől, míg Szöllősi György ugyanitt Puskás Ferencné személyes ajándékát, egy bronzból öntött Puskás-domborművet ajándékozott a mindig gavallérként viselkedő legendás labdarúgónak, aki naponta több tucat hasonló csoportot fogad, fáradtságot vagy unottságot mégsem lehet felfedezni rajta. A magyar szurkolói klub figyelmességét pedig viszonozta a Real Madrid, amely egy tetszetős ereklyével ajándékozta meg őket.
Balról jobbra: Szöllősi György, Dévai Márk, a PMH elnöke és Emilio Butragueno, a Real Madrid nemzetközi igazgatója
Az elnöki teremben ezt követően másik, a szurkolói klub számára nagyon fontos eseményre is sor került: Tóth-Zele József a Real Madrid Magyar Szurkolói Klubjának tiszteletbeli tagja lett, ezt jelképezve egy az egyesület által készíttetett mutatós plakettet is átvehetett. Szöllősi György, a Puskás Intézet igazgatója, a magyar FourFourTwo főszerkesztője pedig hivatalosan is csatlakozott szurkolói klubhoz, amely tavaly már alapításának ötödik évfordulóját ünnepelte, klubtagjainak a száma immár a háromszázat is meghaladja, tiszteletbeli tagjai között pedig nemcsak Józsi bácsit, hanem Puskás Ferenc özvegyét, Erzsébet asszonyt is köszöntheti.
A magyar csoport a Bernabéu elnöki termébe is meghívót kapott
A magyar Real-szurkolók ajándéka Emilio Butraguenónak
A Real Madrid ajándéka a Pena Madridista Húngarának
Két teljes nap a Real Madriddal (exkluzív fotók!)

A valdebebasi sportközpontba és a 113 éves klub elnöki termébe is ellátogattak a Real Madrid hivatalos magyar szurkolói klubjának, a Pena Madridista Húngarának a tagjai. Az eseményeken az ötéves FFT is jelen volt!
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!