Kassai Viktor vezeti a Bajnokok Ligája csúcsmeccsét!

Hazánk első számú játékvezetője nem a megszokott csapatával megy a Bernabeuba.


Ismét szükség lesz a szigorára! (Fotó: ujszo.com)

:
Hivatalossá vált, hogy a keddi Real Madrid – Bayern München BL-negyeddöntő visszavágóját (az első mérkőzést a Blancók nyerték 2-1-re) Kassai Viktor és csapata vezeti.

A rangos találkozót tízmilliók nézik majd szerte a világon, így ha honfitársaink kimagasló teljesítményt nyújtanának, az jó ajánlólevél lehet nekik az elkövetkező hónapokra.

Egyébként mivel Kassai megkapta az egyik elődöntőt, nem valószínű, hogy újra egy rangos nemzetközi esemény fináléjának aktív résztvevője lehet.

(Hiszen az elmúlt évben véghez vitte azt a bravúrt, hogy a Bajnokok Ligája, az Európa-bajnokság és a klubvilágbajnokság döntőjének is tartalék-játékvezetője lehetett.)
Hír még a magyar csapattal kapcsolatban, hogy egy változás biztos, hogy lesz az összetételben, hiszen a Ferencváros – Vasas mérkőzésen megsérült Farkas Ádám nem utazhat, így Kassai Ring György, Tóth Vencel (asszisztensek), Bognár Tamás (alapvonali játékvezető) és Berettyán Péter (negyedik játékvezető) mellé biztos, hogy új kollégát kap.

(Valószínűsíthetően Vad II István vagy Andó-Szabó Sándor ugrik be alapvonali játékvezetőként, erről ezekben az órákban születik döntés.)

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában