A mérkőzés előtt már tudni lehetett, hogy a Real Madrid számára tétnélküli lesz a találkozó, hiszen legutóbb a Milan ellen elért döntetlennel bebiztosította a továbbjutást a madridi sztárcsapat. A bajnokságban soron következő hétfői el clásico és a találgatások ellenére José Mourinho nem tartalékos kezdőcsapattal állt ki a napjainkban már gyengébb erőket képviselő Ajax ellen, néhány ember azonban pihenőt kapott. Így történhetett, hogy a sérült Higuaín és Khedira mellett Carvalho el sem utazott Hollandiába. A portugál tréner számára viszont a győzelem volt az elsődleges cél, éppúgy, mint az Ajax vezetőedzőjének, Martin Jolnak, hiszen utóbbi csapata még esélyes volt a továbbjutásra. A 8. percben nagy lehetőség adódott a Real Madrid előtt a gólszerzésre, Ronaldo szép cselekkel ment el a jobb oldalon, majd Özilhez passzolt, de a német válogatott játékos lövését szögletre mentették a védők. Ezt követően a házigazdák is felébredtek, ők is támadtak, így a meccs kiegyenlítetté vált, de a Real Madrid jóval veszélyesebbnek bizonyult. A 20. percben a Real Madrd- hívek büntetőért reklamáltak, de az alapvonali asszisztens nem látta tizenegyesnek Ronaldo esését, ezért kirúgást jelzett. Egészen a 36. percig holland és spanyol próbálkozások váltották egymást, ám ekkor megszületett az összecsapás első gólja: Özil sarokkal hagyta ott a labdát az érkező Benzemának, aki a bal felső sarokba lőtte a labdát. Ezzel a szép találattal szerzett vezetést a Real Madrid. (0-1) A félidő hajrájában a madridiaknak sikerült megduplázniuk az egygólos előnyt: a 44. percben Ronaldo szabadrúgásának lepattanóját Arbeloa 25 méterről óriási erővel lőtte a kapuba. (0-2) Rögtön a második játékrész legelején ismét gólt szerezhettek volna a sötét mezesek, Cristiano Ronaldo és Benzema játszott össze, majd a kényszerítő után a portugál egyedül próbálkozott tovább. Rávezette a labdát a kapusra, ám Stekelenburg bravúrral hárítani tudta a lövést. A 60. percben kisebb tömegjelenet alakult ki a pályán, De Zeeuw és Ronaldo akadt össze, társaik pedig ki-ki a maga igazával megrohamozták Thomson játékvezetőt, aki végül mindkét játékosnak kiosztott egy sárga lapot. A 69. percben az Ajax szabadrúgásból szépíthetett volna, ám Casillas bravúrral védte a bal alsó sarkot, így a gól elmaradt. Nem úgy, mint a másik oldalon! Di María az ellenfél térfelén remekül csípett el egy labdát, majd Cristiano Ronaldóhoz passzolt, aki nem hibázott és az Ajax kapusa mellett a hosszúba gurította a játékszert. (0-3) A 80. percben Özilt buktatták a 16-oson belül, a játékvezető ezért büntetőt ítélt. A labda mögé a harmadik gól szerzője állt, aki ezúttal sem hibázott higgadtan a kapu közepébe lőtt. (0-4)
A 87. percben Xabi Alonso második sárga céduláját gyűjthette be, melyet ezúttal időhúzásért kapott, így a játék vége előtt elhagyni kényszerült a pályát. A 90. percben csapattársa, Sergio Ramos is így járt: két sárga lapja pirossá érett, így a többiek előtt mehetett az öltözőbe. A Real Madrid jó teljesítménnyel magabiztosan és megérdemelten nyert a számára már tétnélküli meccsen, bár a találkozó végén kapott két piros lap árnyékot vet erre a győzelemre. Az Ajax a verességgel a legjobb tizenhat közé jutás matematikai esélyét is elveszítette. Ajax- Real Madrid 0-4 Amszterdam, Amszterdam Aréna Vezette: Craig Thomson (skót) Gól: Benzema (36’), Arbeloa (44’), Cristiano Ronaldo (70', 80') Ajax: Stekelenburg, Van der Wiel, Vertonghen, Alderweireld, Anita, De Jong (Lindgren 77’), Enoh, Sulejmani (Eriksen 88’), Suárez, El Hamdaoui (De Zeeuw 46’), Emanuelson. Real Madrid: Casillas, Arbeloa, Sergio Ramos, Raúl Albiol, Marcelo, Lassana Diarra (Mateos 82’), Xabi Alonso, Pedro León (Di María 66’), Özil, Cristiano Ronaldo, Benzema (Canales 82’). Sárga lap:Enoh (35’), De Zeeuw (60’), illetve Sergio Ramos (33’, 91’), Cristiano Ronaldo (60’), Xabi Alonso (68’, 87’), Raúl Albiol (85’) Kiállítva: Xabi Alonso (87’- második sárga lap), Sergio Ramos (91’ – második sárga lap) Pádár Anita
Jól sikerült a főpróba a Real Madrid számára
A Real Madrid magabiztosan nyerte Amszterdamban az El Clásico előtti utolsó mérkőzését. Üröm az örömben: a spanyol sztárcsapatnál Xabi Alonso és Sergio Ramos is a kiállítás sorsára jutott. Eldőlt, hogy az Ajax már nem juthat tovább a G-csoportból.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!