A hazaiak túltették magukat védőjük, Ángel Dealbert elvesztésén (ugyanis megsérült az első félidőben) és több kihagyott helyzet után esélyt sem adva Vadóczéknak, három góllal megpecsételték az Osasuna sorsát. Végül minden elhibázott lehetőség megtérült a hazaiak számára, bár David Villa két egyéni gólja már csak a mérkőzés végén született, amikor már gyakorlatilag csak a hosszabbítás volt hátra. Habár az első három percben több tiszta gólhelyzet is volt (kettő a Valenciának, egy az Osasunának), Dealbert sérülése közbeszólt a valenciaiaknál, ami meghatározta a játék ritmusát. Rendezniük kellett soraikat, helyére Baraja érkezett, aki posztját tekintve inkább szűrő középpályás, mint védő. A középpálya elég bizonytalannak tűnt, és a kínálkozó lehetőséget az Osasuna is hamar meglátta. Próbálták megközelíteni César portáját, de közben számolniuk kellett a hazaiak gyors kontratámadásaival is, hiszen a Mata-Silva-Joaquín hármas bármikor megcsillogtathatta tudását. A Valencia a második félidőre érett össze igazán, amelyből nem sokkal később meg is született Joaquín gólja. A pamplonai csapat csak az első félidőben tudta kézben tartani a meccset, de miután Joaquín besarkazta a kapuba Juan Mata milliméter pontos átadását (1–0), már nem jelentett nagy veszélyt César kapujára.
Csak teltek a percek, és a mérkőzés egyre nyitottabb lett. A Turia-partiak védő-problémái újra megmutatkoztak, és a vendégek egyre közelebb kerültek az egyenlítéshez. Az Osasuna dominanciája annyira intenzív volt, hogy Jose Antonio Camacho gárdája megfeledkezett a védekezésről, és ez adott lehetőséget a Valenciának, hogy a minimális előnyüket többgólos vezetésre váltsák. Egy perccel a rendes játékidő vége előtt David Villa növelte találatai számát (2–0), majd a hosszabbításban jogos tizenegyeshez jutott csapata: Ricardo rosszul lépett közbe, és elsodorta Villa lábát. A sértett könnyedén értékesítette a büntetőt, amellyel a Valencia simán, 3–0-ra hozta a meccset, közelebb kerülve BL-szerepléses álmaihoz. 3 – Valencia: César, Bruno, Maduro, Dealbert (Baraja, 14.), Jordi Alba, Joaquín (Pablo, 69.), Banega, Manuel Fernandes, Mata (Vicente, 86.), Silva és Villa. 0 – Osasuna: Ricardo, Azpilicueta, Sergio, Miguel Flaño, Monreal, Camuñas, Nekouman (Rúper, 87.), Vadocz, Calleja (Jokin, 70.), Pandiani (Massoud, 76.) és Aranda. Gólok: Joaquín (48.), Villa (89., 93. büntetőből) Játékvezető: Mejuto González (asztúr). Sárga lap: Camuñas és Ricardo (Osasuna)
eurosport.es (fordította: Várhelyi Dominica)
VIDEÓ:
Joaquín és Villa góljaival csillogtak a valenciaiak
A Valencia újabb lépést tett afelé, hogy idény végén végleg elfoglalják a harmadik helyet a bajnoki tabellán, miután teljesen megérdemelten legyőzték az Osasunát.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!