Interjú Javier Hernándezzel

Néhány éve Mexikóban majdnem felhagytál a labdarúgással. Mennyire álltál közel ehhez? Nagyon közel. Körülbelül három éve történt, nagyon sok kérdés felmerült bennem, de úgy tűnik Isten azt az utat szánta nekem, hogy futballozzak. Akkoriban keveset játszottam, azt is csak a tartalékcsapatban. Nálam sokkal fiatalabb játékosok léptek át rajtam, nagyon csalódott voltam e miatt, és elegem volt a fociból. Aztán sokat beszélgettem a szüleimmel, barátaimmal, a barátnőmmel, a nagyszüleimmel, és sikerült ráébreszteniük, hogy folytatnom kell a játékot. Most már tudom, nagyon szerencsés vagyok, és örülök, hogy akkor a megfelelő döntést hoztam meg. Ez sok mindenre meg is tanított. Néha, amikor nem jönnek össze a dolgok nagyon el tud keseredni az ember, s azokat bántja, akiket a legjobban szeret. Megtanultam, hogy élveznem kell az életet és a futballt. A „latin” országokban úgy tartják, hogy a két legnagyobb klub a világon a Real Madrid és a Barcelona. Általánosságban Mexikóban mit gondolnak a Manchester Unitedről? Úgy tudom azóta, hogy ide igazoltam, többen szurkolnak a Unitednek Mexikóban (nevet). Nagyon hálás vagyok a mexikói szurkolóknak, csak jókat tudok mondani róluk. De az én érkezésem előtt is népszerű csapat volt a United, és nem csak Dél-Amerikában. Láthatjuk, hogy amikor nyáron az USA-ban túrázunk, milyen sokan jönnek el megnézni minket, és mennyien várnak a hotel előtt autogramért. Nemrégen olvastam, hogy a Unitednek világszerte 330 millió szurkolója van. Ez döbbenetes. Láttam pár felvételt a 2009-es ázsiai túráról is. Az emberek az egész világon imádják ezt a klubot, ezért is ilyen nagy megtiszteltetés itt játszani. Bárhol is mondod ki a csapat nevét a világon, mindenki tudni fogja, miről beszélsz. Első alkalommal a Bayern München ellen láttad játszani a Manchester Unitedet az Old Traffordon. Mire emlékszel ebből? Mi volt az első benyomásod a stadionról és a szurkolókról? Hihetetlen érzés volt. Emlékszem, hogy milyen fantasztikus volt az atmoszféra. Nagyon fontos meccs volt, és ezt érezni is lehetett – a szurkolók is kitettek magukért. Egyszerűen nem hittem el, hogy ott ülök az Old Traffordon, az Álmok Színházában. Addig csak tévében láttam, és csak álmodni mertem arról, hogy egyszer eljutok oda. Hihetetlen izgatott lettem, amikor eszembe jutott, hogy három-négy hónap múlva itt játszhatok. A Barcelona elleni Bajnokok Ligája döntő után láthatóan nagyon szomorú voltál. Ez volt eddig a legnagyobb csalódásod a futballal kapcsolatban? Nem, egyáltalán nem, távolról sem. Perszen nehéz volt, de ha bárkit megkérdezel akar-e játszani egy BL-döntőt a világ egyik legnagyobb klubja ellen, senki nem mondana nemet. Fantasztikus volt, hogy ezt már az első szezonomban elérhettem. Több pozitív oldala volt, mint negatív. Persze rossz volt veszíteni, de tudtuk, hogy erős csapatunk van, és minden esélyünk megvan arra, hogy újra eljussunk a döntőbe. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben lesz még esélyünk javítani. Szóval annak ellenére, hogy a vereség miatt szomorú voltam, ezek azok a lehetőségek, amikre minden futballista vágyik. Egyértelműen voltak már rosszabb pillanataim játékosként. A nyári felkészülés alatt agyrázkódást szenvedtél, ezért ki kellett hagynod a szezon elejét. Hogyan birkóztál meg a sérüléssel, és hogyan érzed magad most? Egyszerűen rosszul találtam el a labdát a fejemmel. Nagyon erős beadás volt, és a tarkómat találta el a labda. Pont úgy, mint a Stoke elleni gólomnál, csak sokkal erősebben. Természetesen elég ijesztő volt. Minden sérülés – a futballban vagy azon kívül – ijesztő, de tudtam, hogy rendben leszek. Mexikóban kétszer is történt velem ilyesmi, akkor játékossal fejeltem össze. Úgyhogy tudtam mi történik, felismertem a tüneteket, és tudtam, hogy minden rendben lesz. Mi a véleményed a Premier League védőiről? Elég nagy a különbség a mexikói és az angol védők között, de azt hiszem ez a játékstílus miatt van. Minden poszton különbözik a két bajnokság. A Premier League gyorsabb, több az ütközés, ehhez hozzá kell szokni. Ezért a védőknek is mozgékonynak kell lenniük, nagyon gyorsan kell szerelniük vagy blokkolniuk. Éppen ezért szerintem a világ legjobb védői itt játszanak – muszáj is, mert a csatárok is nagyon jók. De egy védőt sem tudnék kiemelni, aki ellen a legnehezebb volt játszanom. Ha visszagondolok, minden védőm nagyon erős volt. Az emberek Ole Gunnar Solskjaerhez hasonlítanak – ismerted őt mielőtt ide igazoltál? Hogyne. Ő a klub egyik legendás alakja, hihetetlenül jó játékos. Amikor az emberek hozzá hasonlítanak, mindig azt mondom, hogy ha Ole tudásának a tíz százalékát elérem, már boldog vagyok. Egyszerűen hihetetlen játékos volt, csak meg kell nézni a videóit. Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem szeretem az összehasonlításokat. Otthon mindig édesapámhoz hasonlítottak, aki szintén csatár volt, de ezt sohasem szerettem. Úgy gondolom minden ember egyedi, és megérdemli, hogy a saját érdemei alapján ítéljék meg. Hogyan érzed magad a Unitednél? Hihetetlenül jól. Néha még mindig szokatlan felvenni a mezt, ezekkel a fantasztikus játékosokkal edzeni és látni a nevemet a Man United keretében. Néha reggel felébredek, és nem hiszem el az egészet. Itt élek ebben a remek országban, a világ legjobb klubjában játszom a világ legerősebb bajnokságában. Nem lehetek elég hálás ezért. Danny Welbeck, Mame Diouf és Frederico Macheda visszatérése után egyre nehezebb bekerülni a United csatársorába. Hogyan birkózol meg a konkurenciával? Ez egyáltalán nem gond. már régen rájöttem, hogy minden csapatnál meg kell küzdeni a kezdőbe kerülésért. Kimész edzésre, és harminc játékost látsz a pályán, de hétvégén csak tizenegy játszhat. Úgyhogy ez nehéz. Mindig érni fog csalódás, de ennek ösztönöznie kell a még jobb teljesítményre. Edzésen mindenki a legjobbját akarja nyújtani, mindenki be akarja bizonyítani, hogy van helye a kezdőcsapatban. Mennyit tudtál Welbeckről a szezon előtt? Láttam már korábban is játszani, nem csak a Sunderlandes időszakában. Emlékszem még otthon néztem a Manchester meccseit a tévében, Danny pedig akkoriban kezdett el játszani a felnőtt csapatban. Már akkor látszott, hogy nagy lehetőség van benne, és folyamatosan fejlődött. Már akkor is jó játékos volt, ma pedig még jobb. A Unitedben még nem lőttél gólt a tizenhatoson kívülről, pedig a Chivasban láttuk, hogy erre is képes vagy. Mik az esélyek arra, hogy idén távolabbról is betalálsz? Soha nem lehet tudni! De ennek szerintem az utasítások az okai, amiket Sir Alextől kapok. Nagyon magasan kell játszanom, egészen a leshatáron. De igazából nem érdekel hogyan születnek a góljaim, ugyanannyit ér egy fél méterről szerzett gól mint a félpályáról. A gól az gól. Az elmúlt években igen elfoglalt futballista voltál, a rendes szezonon kívül nyári tornákon is rendszeresen részt vettél. Aggódtál valaha is azért, hogy esetleg fásult leszel, vagy ennyi pihenő elég neked? Egyáltalán nem aggódtam, hiszen imádok futballozni. Ha azt mondják a világűrben kell játszanom, én akkor is boldog vagyok. Az ember néha ránéz a United és a válogatott menetrendjére, s azt mondja „Wow, ez bizony sok meccs!”. De én egész életemben imádtam játszani, szerencsés vagyok, hogy ez a munkám. Imádom. Néha a déli országokból érkező játékosok képtelenek alkalmazkodni az angol időjáráshoz. Készen állsz a második manchesteri teledre? Igen, nagyon más, sokkal hidegebb van, mint otthon. Még soha nem láttam ilyen telet. Huszonkét évig éltem Mexikóban, de az ottani telek nem is hasonlítanak az itteniekre. Ott soha nem havazik! Először nehéz volt hóban edzeni, de újdonság is volt, szóval élveztem. A 19 bajnoki cím megnyerése hatalmas siker volt a csapatnak tavaly. Képesek lesztek megvédeni a bajnoki címeteket? Biztos vagyok benne, hogy sikerülhet. Nagyon sok a fiatal játékosunk, akik éhesek a sikerre, ez pedig a többi játékost is ösztönzi. Talán már régóta itt vannak, sok trófeát nyertek, de ugyanúgy vágynak a sikerre. Azt hiszem a csapaton belül pont jó a fiatalok és a tapasztaltak aránya, ez pedig nagyon fontos.