Böde már hatodszor volt eredményes a nyári felkészülési meccseken
Telkiben találkozott egymással a Ferencváros és a lengyel bajnokság negyedik helyezettje, aPiast Gliwice.
Eredetilegaz UTA Arad lett volna az FTC ellenfele, de a román klub játékoshiány miatt lemondta a találkozót, így került képbe a lengyel csapat.A Ferencváros új igazolása, Tuijp Jakab egyelőre külön készül, ezúttal még nem lépett pályára. A zöld-fehéreknél két próbajátékos, a mali Ulysse Diallo és a zöld-foki-szigeteki Nito Sequeira a kispadon kapott helyet, Hidvégi csereként állt be.
A Fradi a 66. percben Böde Dániel révén szerzett vezetést, aki egy Ionescutól kapott labdát hét méterről pörgetett a kapuba, a lengyelek négy perccel később egyenlítettekKlepczynski találatával, aki Kurucz Péter kapus lábai között lőtt gólt. Ez maradt a végeredmény is.
Moniz Richárd csapata eddig veretlen az idei felkészülési meccseken, a Szekszárd és a Vasas ellen 4–1-re, a marokkói Radzsa Casablanca ellen pedig 3–2-re nyert a mostani döntetlen előtt, miközben Böde Dániel immát hatszor is betalált.
A Fradi követekező felkészülési meccse szombaton lesz, amikor 18 órától az NB II-es Kozármislennyel találkozik, szintén Telkiben, zárt kapus meccsen.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés, Telki Ferencváros–Piast Gliwice (lengyel) 1–1 (0–0)
Ferencváros: Kurucz – Jovanovics (Busai, a szünetben), Besic (Halilagic , 88.), Otten (Dondé, a szünetben), Bönig (Hidvégi, a szünetben) – Gyömbér (Sequeira, a szünetben), Józsi (Ionescu, a szünetben) – Somália, Csukics (Jenner, a szünetben), Valpoort (Diallo, a szünetben) – Böde Gól: Böde (66.), ill. Klepczynski (70.)