A találkozó első félideje jelentős magyar fölényt hozott, de hiába irányítottuk a játékot, az ellenfél kapuja előtt rendre rossz megoldást választottak támadóink, így a vezetést nem sikerült megszerezni. A fordulás után még inkább a magyar válogatott dominált, de nem sáfárkodtunk jól a lehetőségeinkkel, a görögök viszont kétszer veszélyeztettek az egész mérkőzésen, ebből egyszer, a 78. percben gólt is szereztek: egy szabadrúgás után találtak Szőcs Réka kapujába. A magyar válogatott a kapott gól után még nagyobb nyomás alá helyezte a görög kaput, a helyzetek száma alapján a fordítás is meglehetett volna, végül azonban csak az egyenlítés sikerült, a 91. percben Sipos Lilla bal oldali beadását követően Kaján Zsanett 5 méterről talált a kapuba, és alakította ki az 1-1-es végeredményt. – Nagyobb iramú, színvonalasabb jobb volt a mai mérkőzés, mint a szerdai, frissebbek voltunk, végig jobban ment a csapatnak, de hiába építettük fel a játékunkat, a befejezések pontatlanok voltak – értékelt a lefújás után Markó Edina szövetségi kapitány. – A helyzetek alapján nyerhettünk volna, de egy nagyon jó görög csapattal szemben a döntetlent is vállalható eredménynek érzem. Megterhelő volt az elmúlt három nap, de sok tanulsággal szolgáló mérkőzéseket játszottunk, kimondottan hasznos edzőtáborozás van mögöttünk.
Iksz Görögországban

A szerdai, 1-0-ás győzelem után női válogatottunk pénteken másodszorra is megmérkőzött Görögországgal.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!