Antonio Conte a nyáron vette át az olasz válogatott irányítását, és úgy néz ki, sikerült rendet rakni a játékosok fejében. A világbajnokságon leszereplő csapat a Conte-érában ötször nyert – legyőzte például Hollandiát – és csupán egyszer végzett döntetlenre. Még nem kapott ki. Ennek tükrében nem meglepő, ha azt mondjuk, hogy a ma esti, Bulgária elleni selejtezőn is az olasz csapat az esélyes, ám a nyugodtnak korántsem mondhatjuk a felkészülést. Az Intert irányító Roberto Mancini ugyanis idegengyűlölettel átitatott nyilatkozatával bírálta Conte válogatási elveit.
– A külföldieknek ott a bajnokság, az olasz válogatott maradjon meg az olaszoknak. Hiába vannak valakinek olasz felmenői, ha nem itt született, nem szabadna engedni pályára a nemzeti csapatban. Bármennyire keményen hangzik ez a véleményem – mondta Mancini, utalva arra, hogy Conte behívta a válogatottba az Argentínában született, de anyai ágon olasz Franco Vásquezt, és a Brazíliában született, de nagyapai ágon olasz Édert.
Kissé érthetetlen Manchini nyilatkozata, úgy látszik, már elfelejti például Mauro Camoranesit, aki 2006-ban világbajnoki aranyéremig vezette az olasz válogatottat. Az akkor a világ tetejére vezető Marcello Lippi azonnal reflektált kollégája véleményére, és mondandójára aligha lehet bárkinek is válasza. – Ha Cristiano Ronaldónak vagy Lionel Messinenek lennének olasz felmenői, azt hiszem, most mindenki hallgatna, és senkinek nem lenne egy rossz szava sem, ha ők az olasz válogatottban szerepelnének – mondta az ősz mester.
Persze, megszólalt az ügyben Conte is. – Nem én vagyok az első, és minden bizonnyal az utolsó kapitány sem, aki külföldi származású játékost hív be a nemzeti csapatba. Vásquez és Éder is jól teljesít – előbbi hét, utóbbi kilenc gólt szerzett eddig csapatában – így köztünk a helyük.
Idegengyűlöletet keltő nyilatkozat borzolja a kedélyeket Olaszországban

Nem mindennapi nyilatkozatháború zavarta meg a bulgárok elleni Eb-selejtezőre készülő olasz válogatott munkáját, amely nem nélkülözi az idegengyűlöletet is.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!