A Corriere dello Sportnak adott interjút a minap Zlatan Ibrahimovic, a Milan csatára. A beszélgetés során a többek között az Ajaxot, a Juventust, az Intert és a Barcelonát is megjárt támadó elmondta, hogy már nem tud annyira lelkesedni a futballért, mint korábban.
„A futball többé már hoz úgy tűzbe, mint évekkel ezelőtt, egyre inkább rutinná válnak a mérkőzések és az edzések. Kimenni a pályára, bemelegíteni, edzeni, aztán hazamenni. Korábban mindig tovább maradtam kint, mert mindig volt mit csinálni, gyakorolni.
Kezd fárasztani a foci, és már nem vagyok annyira motivált, mint régen. A foci volt a mindenem fiatalabb koromban, de ez többé már nincs így. Ahogy idősebb leszel, többet foglalkozol a saját életeddel.
Fiatal játékosként sokszor ha fájdalmat éreztem, akkor is képes voltam játszani. Most már jobban oda kell figyelni a bemelegítésnél, nehogy megsérüljek. Sokszor az is megerőltető, hogy a gyerekeimmel játsszak a kertben. Kezdek öregedni.
Még egy ideig játszani fogok, most még nem vonulok vissza. Az azonban biztos, hogy nem fognak engem ősz hajjal látni a pályán, ahogy tökreteszem az egészségem. Akkor hagyom abba, amikor még a csúcson leszek, legalábbis ez a célom” – mondta Ibrahimovic, akinek 2015-ig szóló szerződése van a Milanhoz.
Ibrahimovic belefásult a fociba


A Milan svéd klasszisa megdöbbentő vallomást tett 30. születésnapja alkalmából.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!