A Hull City teltház előtt fogadta a birminghami csapatot, a szurkolók bíztak a „csodában”. Az esélyesebbnek tartott Villa azonban félgőzzel is behúzta a meccset, ami nem hozott túl szép játékot.
Az első félidőben Gabriel Agbonlahor szerzett vezetést a vendégeknek. A hazai védők több védelmi hibát is elkövettek, végül McSshane próbált felszabadítani, de a labda Agbonlahor elé pattant, aki nem hibázott és a léc alá vágta a labdát, 0–1.
A második félidő leginkább Jan Vennegoor of Hesselink sérülése miatt marad emlékezetes. A holland csatár egy szöglet után ütközött szerencsétlenül a hazaiak védőjével, Richard Dunne-nal, és eszméletét vesztette. A játékost hosszasan ápolták a gyepen, de végül le kellett cserélni. A hírek szerint most már szerencsére jobban van. Az ápolás miatt végül a játékvezető Mike Dean 10 percet hosszabbított.
A 76. percben James Milner harcolt ki büntetőt, amit ő maga értékesített is, ezzel kialakítva a 0–2-es végeredményt.
Iain Dowie, a hazaiak mestere talán túl defenzív csapatot küldött pályára, A kilenc megszerezhető pontból néggyel többet kéne szerzniük, mint a West Ham United a biztos bennmaradáshoz. Nem lesz egyszerű feladat.
Hull City – Aston Villa 0–2 (0–1) Agbonlahor 13., Milner 76. (büntetőből)
Hul City: Duke – Dawson, McShane, Mouyokolo, Sonko – Kilbane (Olofinjane 84.), Boateng, Bullard, Cairney (geovanni (70.) – Fagan, Vennegoor of Hesselink (Altidore 54.)
Cserék: Myhill, Cooper, Barmby, Cullen
Aston Villa: Friedel – Cuellar, Collins, Dunne, Warnock – Downing, A young, Milner, Pterov (Sidwell 84.) – Carew (Heskey 94.), Agbonlahor
Cserék: Guzan, L Young, Beye, Reo-Coker, Delfouneso
Sárgalap: Cairney, Fagan ill. Milner Ptrov
Vezette: Mike Dean
Márványi Péter