Varane már visszatérhet a Sociedad ellen (fotó: as.com)
Az elmúlt hetekben ezernyi baja van a Real Madridnak és Zinedine Zidane-nak. Nem elég, hogy a csapat a hét közben kiesett a Király-kupából, a rengeteg hiányzó is nagyban nehezíti a francia szakember dolgát; mint ismert, az elmúlt napokban kész „kórház” volt a Bernabéu és környéke, többek között Pepe, Dani Carvajal, Marcelo, Luka Modric, Gareth Bale, Raphael Varane és James Rodríguez játékára sem számíthatott Zinedine Zidane vezetőedző.
Most azonban végre jó hírek érkeztek a Fehér Házból: utóbbi két játékos, azaz Varane és James állapota sokat javult az elmúlt napokban, és lassan mindketten visszatérhetnek a pályára. A Marca úgy tudja, Varane már a vasárnapi, Real Sociedad elleni bajnokin szerepelhet, s James visszatérése sincs már messze, bár a kolumbiai középpályás egyelőre csak az oldalvonalnál tudott futóedzéseket végezni. Annak is örülhetnek a Real-szurkolók, hogy Modric sérülése nem annyira súlyos, mint előzetesen várták, a horvát középpályásnak a tervezett három-négyhetes pihenő helyett csak egy hetet kell kihagynia.
