– Felejthetetlen mérkőzés volt, örülők, hogy ilyen összecsapás lehetet az utolsó meccsem, amit a Bayern stadionjában játszottam. Nehéz idény van mögöttünk, és bizony kudarcok is értek bennünket, de a Német Kupa megnyerésével javíthatunk valamit a helyzeten. És az sem lenne mellékes, hogy ebben az esetben egy trófea megnyerésével vonulhatnék vissza – mondta Kehl a müncheni mérkőzés után.
A játékos már-már legendának számít Dortmundban, hiszen bár profi pályafutását a Hannoverben kezdte, és játszott a Freiburgban, 2001-ben leigazolta a Borussia Dortmund és azóta is a klub alkalmazásában áll. Már több, mint 200 mérkőzésen lépett pályára sárga-feketék színeiben és három bajnoki címet szerzett.
Hivatalos: visszavonul a dortmundi legenda


A Bayern München elleni, sikeresen megvívott Német Kupa elődöntő után Sebastian Kehl hivatalosan is bejelentette, a finálé után visszavonul.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!