Erre vártunk: Torres újra Madridban rúgja a lasztit!
A madridi klub hivatalos közleményéből kiderül, hogy már mindenben megegyeztek a Milannal, ahova a nyáron került kölcsönbe a Chelsea-től. A játékosnak természetesen még át kell esnie az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, ezt követően pedig január 5-én csatlakozhat régi-új klubjához, hisz az átigazolás létrejöttéhez meg kell várni az olasz piac nyitását. A spanyol világ-és Európa bajnok 2001-ben, 17 évesen debütált a "matracosok" színeiben, ekkor még a második vonalban, de ezt követően gyorsan felkerült a nagyok közé, ahol 6 szezonon keresztül viselte az Atlético mezét. Ez alatt az idő alatt csapatkapitánnyá nőtte ki magát, 244 találkozóján 91 góllal segítette egyesületét.
Ha már nem hoznak lázba a kötött pulcsik… Ünnepelj a TippmixPro-val!
A váltás 2007-ben következett be, amikor a Liverpool 38 millió eurót fizetett érte, majd itteni jó játékát látva 2011-ben lecsapott rá a Chelsea, immáron 58 és fél millió euróért. Azonban Londonban valami elveszett, Torres csak árnyéka volt önmagának, ezért idén nyáron a Milanhoz került kölcsönbe, ahol szintén nem találta a helyét. Nagy kérdés, hogy nevelőegyesületében visszatalál-e a helyes útra, az immáron 30 esztendős támadó. Szerencsénkre Torres teljesítményét januártól élőben követhetjük a Sport TV képernyőjén. Sport TV