Az első félidőben jobban játszott az Újpest a Debrecennél, ám rengeteg helyzete közül egyet sem volt képes értékesíteni. A Loki kontrákból tudott veszélyt teremteni a lila-fehérek kapuja előtt, de csak kapufáig jutott. Kabát Péter egymaga eldönthette volna a három pont sorsát már az első felvonásban.
A fordulás után változott a játék képe, egyre többet próbálkozott a DVSC és a vezetés megszerzéséhez az 50. percben nagyon közel járt: Bódi Ádám 25 méterről tekert kapura egy szabadrúgást, ám lövése a felső lécről előbb a gólvonalra, majd a mezőnybe pattant. A 66. percben újabb óriási vendég lehetőség maradt ki: Szakály Péter vált le védőjéről, majd a felé löbbölt labdát a már vert Balajcza Szabolcs mellett a jobb kapufára bombázta.
A 71. percben Kabát Péter újabb nagy lehetőséget szalasztott el: Christ mesteri indítása után Zaris lőtte el keresztbe a labdát, amit a becsúszó Kabát a kapufára kotort. Kevéssel később ismét nagy helyzet adódott a lilák előtt, ám Zaris lövését blokkolták a vendég védők.
Egészen a 80. percig kellett várni az első gólra: Sidibe csúsztatott kapura egy bal oldali szabadrúgást, amit Coulibaly lesről fejelt a hálóba, így Fábián Mihály érvénytelenítette a találatot. A gyorsan felívelt labdával Kabát Péter tört kapura, ám ezúttal sem volt szerencséje az újpesti támadónak, hiszen lövése egy védőről kevéssel a kapu mellé pattant.A ráadás perceiben a Loki két ziccert is elhibázott.
Összességében igazságos döntetlen született.
Újpest-Debrecen 0-0
Szusza Ferenc Stadion, 3617 néző. Vezette:Fábián Mihály (Márkus Tamás, ifj. Varga Gábor)
Fotó: ujpestfc.hu
Tolnai Balázs