Higuain nevét mindenki a Real Madriddal köti össze, ami nem is csoda. A River Plate-nél nevelkedő játékosra 2007-ben Fabio Capello figyelt fel, a Real pedig 13 millió eurót fizetett érte. 2007. január 11-én mutatkozott be új csapatában a Betis ellen, a Spanyol kupában. A bajnokságban 3 nappal később, 2007. január 14-én debütált a Zaragoza ellen hazai pályán. Az első gólját Real mezben február 24-én szerezte a madridi derbin, az Atlético Madrid ellen. Ezek után hat évig szolgálta a madridi klubot, 181 mérkőzésen 102 gólt szerzett. De minden véget ér egyszer: Higuain 2013-ban 42 millió euróért igazolt Olaszországba a Real Madridtól és jó szezont futott a Napolival. A nápolyi csapat most viszont csalódástkeltően rajtolt a most futó bajnokságban, Higuaint pedig csábítja a Liverpool és az Arsenal is. Két olyan csapat, amelyben a Bajnokok Ligájában is pályára léphetne. Persze, a megegyezés nem lesz könnyű, hiszen az olaszok, ha el is engedik a játékost, biztosan nem szeretnének ráfizetni az üzletre. Márpedig, mint írtuk, tavaly 42 millió eurót fizettek Higuainért.
Higuaint akarják

Januárban Angliában köthet ki a Real Madrid volt, a Napoli jelenlegi csatára Gonzalo Higuain.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!