Az első félidő utolsó negyed óráján kívül semmi érdemleges nem történt a pályán. A 33. percben Vincius felívelésénél nagyot hibáztak a siófoki védők, akik közül kibújva Oliveira lőtt kapufát. Nyolc perccel később már a gól is összejött a fehérvári középpályásnak. Héctor Sánchez beadásszerű lövését Milinte kiejtette, majd Oliviera elé ütött, aki köszönte szépen a lehetőséget és a kapuba passzolt. 1-0. A középkezdés után azonnal helyzetbe került a Siófok, de Szabó lövése után Caneira kezében elakadt a labda. Az utolsó percben egy óriási védelmi hiba után Alves okosan helyezett a bal alsóba, 2-0. A fordulás után ugyan megpróbált kozmetikázni az eredményen a Siófok, de gólt a hazaiak szereztek. Hosszú ideig járatta a labdát a Vidi, amit Sándor György unt meg, majd 25 méterről óriási gólt akasztott Milinte kapujába. 3-0. A 80. percben Walter Lee a cselei után Nikolicshoz passzolt, aki egy igazítás után megszerezte csapata negyedik gólját. A 83. percben szögletet végeztek el a vendégek, amit Nikolicshoz passzoltak a védők. Nikolics a félpálya magasságában ugrotta ki a bal szélen felfutó Alvest, aki begyalogolt a tizenhatoson belülre, majd elhelyezett a kifutó Milinte mellett. 5-0. Teljesen szétestek a vendégek: Alves kapott ismét mesteri labdát, majd elemi erővel bombázott a jobb felsőbe. 6-0. A szenvedő siófoki játékosoknak Nikolics adta meg a kegyelemdöfést a 87. percben. 7-0.
NB I 16. forduló Videoton FC – BFC Siófok 7-0 (2-0) Sóstói Stadion, 3000 néző. Vezette: Oláh Gábor (Kispál Róbert, Butkai Zsolt)
Videoton: Bozsovics – Brachi, P. Vinícius, Caneira, Héctor Sánchez – Oliveira (Gosztonyi 69.), Sándor Gy. (Nikolics 66.), Tóth, Mitrovics, Walter Lee – André Alves Siófok: Milinte – Mogyorósi, Lengyel D., Nyári, Kiss Zs. – Haraszti, Kecskés, Bali (B. Bozsovics 63.), Tusori, Szabó J. – Sowunmi (Huszák 63.)
Gólszerzők: Oliveira (41.), Alves (45., 83., 86.), Sándor Gy. (61.), Nikolics (81., 87.) Sárga lapok: Bozsovics (18.), Caneira (72.) ill. Lengyel D. (18.), Kecskés (32.), Sowunmi (43.)
Tolnai Balázs
Fotó: Takács József
Hétig maradt a Siófok Fehérváron
Második félidei játékának köszönhetően a Videoton leiskolázta a Siófokot az OTP Bank Liga 16. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. Videoton-Siófok 7-0.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!