Ha a tegnapi Wolfsburg–Mainz találkozóról azt mondtuk, hogy, jó eséllyel pályázik majd az év mérkőzés-díjra, akkor a mostani, Bayer Leverkusen – Borussia Mönchengladbach összecsapás kapcsán kijelenthetjük, hogy fél kézzel már fogja a kitüntetést. Kilenc gól, fergeteges izgalmak, remekül kontrázó vendégek, rojtosra szaggatott hazai védelem, és egy fiatal középpályás, név szerint Patrick Herrmann (aki ezzel a két góllal felkeltheti magára a figyelmet) a találkozó rövid mérlege.
A biztos védekezésből kiinduló vendégek a kapujuk előtt várták a hazai rohamokat, és az első adandó alkalommal kihasználták a gyógyszergyári megingásokat. A 20. percben Arturo Vidal veszített labdát a saját tizenhatosa előtt Mohammadou Idrissou ellen, a vendégek középpályásának passzából pedig Herrmann lőtt közelről a kapuba (0–1). Nem kellett sokat várni a leverkuseni válaszra: a 24. percben Gonzalo Castro jobboldali beadását követően Eren Derdiyok csúsztatott a kapu jobb sarkába (1–1). Ez volt a találkozó második, és egyben utolsó pillanata, amikor egál volt a két fél között az állás, mert innentől kezdve a vendégek legalább egy góllal mindig a gyógyszergyári alakulat előtt jártak. Igaz, ha Stefan Kiessling fejese a 34. percben nem a lécen csattan, akkor most nem egy történelmi sikerről beszélnénk, de mivel a 40. percben egy szögelt után Roel Brouwers közelről a hálóba kotorta René Adler elé ejtett labdáját, így a kimaradt ziccerért megbűnhődtek a hazaiak (1–2). És hol volt még a félidő vége? Nem itt, nem ennél a pontnál, ugyanis a 44. minutumban újra a Leverkusen mehetett közepet kezdeni: Arangóval szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, de a játékvezető sípja néma maradt, Herrmann pedig az elé kerülő labdából jobbal, bő 22 méterről hatalmas gólt ragasztott a jobb felső sarokba (1–3).
Négy gól bő 25 perc alatt tényleg nem volt semmi, de ami a második félidőben jött, az még ezt is felülmúlta. A Bayer továbbra is kereste a saját ritmusát, a „darazsak” pedig sikeresen használták ki, hogy Michael Ballackék sokszor csak kóvályogtak a pályán. A második játékrészbeli gólgyártás az 56. percben kezdődött meg, amikor is Arango ballal, 28 méterről egy bombasztikus szabadrúgásgóllal növelte csapata előnyét (1–4), majd egy perccel később Arturo Vidal esett el a vendégek büntetőterületén belül Thorben Marx szorításában, és a megítélt büntetőt a sértett biztosan gurította a kapuba (2–4).
Alig telt el megint pár pillanat, amikor Idrissou közelről a kapuba lőtt egy Adlerről kijövő lövést (2–5) a 60. percben, újabb szöget beverve ezzel a hazai koporsóba, az utolsó vendéggólt Marco Reus lőtte a 69. percben (2–6), de a Bayer Stefan Kiessling fejese révén egy perccel később kozmetikázott valamit az eredményen (6–3).
Több gól már nem esett, a Mönchengladbach 16 év után győzött újra Leverkusenben, és egyszersmint a forduló harmadik szenzációját szolgáltatta ezzel a kiütéses sikerrel.
Bayer Leverkusen–Borussia Mönchengladbach 3–6 (1–3)
Leverkusen, BayArena, 30.210 néző, vezette: Stark
Leverkusen: Adler – Castro, Reinartz, Hyypiä, Kadlec – Ballack (L. Bender 63.), Vidal (Balitsch 72.) – Renato Augusto, Barnetta (Jörgensen 63.) – Kiessling, Derdiyok
Gladbach: Bailly – Levels, Brouwers, Dante, Daems – Bradley, Marx – Herrmann (Schachten 80.), Arango (Bobadilla 75.) – Reus (Neustädter 85.) – Idrissou
Gól: Derdiyok (24.), Vidal (58. – büntetőből), Kiessling (70.) illetve Herrmann (20., 44.), Brouwers (40.) Arango (56.), Idrissou (60.), Reus (69.)
Lendvay Lajos
A forduló képgalériáját ITT találod!