Hárman párban

A három bajnokaspiráns közül papíron a Bolognát fogadó éllovas Internek volt a legkönnyebb dolga a 32. fordulóban, s a milánói kék feketék nem is hibáztak, mindhárom pontot begyűjtötték, ellépni azonban nem tudtak a többiektől, mert a Roma is győzni tudott Bariban, a Milan pedig Cagliariban.

Az Inter felállásában érdekesség volt, hogy ismét szerepet kapott, méghozzá kezdőként Mario Balotelli, miután a napokban bocsánatot kért és kapott José Mourinhótól. Hogy a szükség vagy pedig a húsvét áhítata vitte-e rá a portugál trénert a megbocsátásra, nem tudni, mindenesetre jól tette, mert a fiatal csatár a második félidő elején lőtt góljával el is döntötte a három pont sorsát.
Addig persze történt egy s más, az elején a Bologna részéről Adailton, a hazaiaktól pedig Diego Milito veszélyeztetett, előbbi esetben a kapufa, utóbbinál Emiliano Viviano kapus óvta meg a hálókat a góltól.
Ami aztán a 29. percben menthetetlenül megérkezett, Thiago Motta ballábas lövése a bal sarokban kötött ki, s a mezőnyfölényt így gólra váltva, az Inter megszerezte a vezetést (1–0)
A Bologna Adailton lövése után nem jelentett sok veszélyt az Inter kapujára az egész első félidőben, s a második játékrész is Inter-támadásokkal kezdődött. Balotelli az első félidő végén még nagy ziccert hibázott, a második elején azonban már gólra váltotta lehetőségét: az 52. percben Milito nagyszerű labdáját továbbította a vendégek kapujába (2–0)
Ekkor lényegében eldőlt a meccs, az Inter vissza is vett némileg a tempóból, hiszen kemény csata vár még a csapatra kedden Moszkvában. A Bologna így sem tudott még szépíteni sem, s a legvégén a meccs hősévé avanzsáló Motta még rátett egy lapáttal, így sima és megérdemelt hazai győzelem született (3–0)
A mérkőzés összefoglalója:

A tabella második helyén álló Roma Bariba látogatott, s bár nem számíthatott könnyű mérkőzésre Claudio Ranieri csapata, annak tudatában kellett játszania, hogy a győzelmen kívűl minden eredmény könnyen végzetes csapás lehet a scudettóért folytatott versenyben. A Bariban ismét nem kapott szerepet Koman Vladimir, a Romában viszont először szerepelhetett a kezdőben a három sztártámadó, Francesco Totti, Luca Toni és Mirko Vucsinics is. Utóbbi lett végül a hős, a 19. percben ő szerezte ugyanis az egyetlen gólt a végig küzdelmes találkozón. A Romaígy továbbra is ragad a címvédő Interre, hátránya maradt egy pont hat fordulóval a vége előtt.

Izgalmas, fordulatos és látványos összecsapást hozott a Cagliari és a Milan meccse, amelyen kétszer is vezetést szerzett a Milan, a szárdok pedig mindkétszer egyenlítettek, majd a harmadik Milan-gólra már nem érkezett válasz. Borriello 7. percben szerzett góljára tíz perccel később válaszolt Ragatzu, Huntelaar góljára pedig Matri felelt, végül egy hazai játékos gólja döntött, de a vendégek javára: az éppen a Milan által csábított védő, Astori talált a saját kapujába a 38. percben, s mint kiderült, ezzel értékes három ponthoz juttata esetleges leendő csapatát.

Egy-egy mondat a többi délutáni mérkőzésről:
Gondosan leikszelt egymással a középmezőny két csapata Parmában, a Fiorentina részéről De Silvestri, a hazaiaktól Bozsinov talált be.
A Genoa értékes pontokat hullajtott el a sereghajtó ellen, a Livorno a 88. percben szerzett pontot a Marassiban Tavano góljával, ez az egy pont azonban túl sokat nem segített Serse Cosmi csapatán.
A Chievo–Sampdoria meccsen Antonio Cassano már az első percben gólt szerzett, s mivel Pazzini is betalált a genovaiak részéről, Mantovani 76. percben szerzett gólja már nem osztott-szorzott.
A kékek római csatájában igazságos döntetlen született, az Atalanta pedig fontos kiesési rangadót nyert meg a Siena ellen, így egy pontra megközelítette a már bennmaradást jelentő helyen álló Udinesét.
Két mérkőzés maradt ma estére is, 19:00-kor déli rangadón a Catania a Palermót fogadja, 21:00-kor pedig a Juventus lép fel a Friuriban az Udinese vendégeként.
A Serie A 32. fordulója az élmezőny tekintetében tehát nem hozott változást: az Inter továbbra is egy ponttal vezet a Roma, és hárommal a Milan előtt, így az utóbbi évek legizgalmasabb olasz pontvadászata további remek mérkőzéseket sejtet a hátralévő hat fordulóra. Az eddigi eredménysor: Inter – Bologna 3-0 (Motta 29., 85., Balotelli 52.) Bari – Roma 0-1 (Vucsinics 19.) Cagliari – Milan 2-3 (Ragatzu 17., Matri 32., ill. Borriello 7., Huntelaar 19., Astori – öngól 38.) Parma – Fiorentian 1-1 (Bozsinov 68., ill. De Silvestri 32.) Genoa – Livorno 1-1 (Boakye 51., ill. Tavano 88.) Lazio – Napoli 1-1 (Floccari 4., ill. Hamsik 38.) Chievo – Sampdoria 1-2 (Mantovani 76., ill. Cassano 1., Pazzini 55.) Atalanta- Siena 2-0 (Valdes 16., Pinto 71.)

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában