Hannoverbe mennének, ha… (Fotó: MHLSZ – Facebook)
Az FFT-hez is eljuttatott sajtóközlemény szerint a magyar hallássérültek labdarúgó-válogatottja ezen a héten szombaton (azaz június 13-án, két nap múlva…) útra kel, pontosabban csak kelne Hannoverbe, hogy részt vegyen a nyolcadik siketeknek rendezett labdarúgó Európa-bajnokságon. Az örömbe üröm vegyül, mert a minimális igényekkel (ifjúsági szállás, étkezés, buszköltség) 5 millió forintba kerülő részvételből 2 millió forint még mindig hiányzik. A válogatott ugyan túljutott az Eb-selejtezőkön a hollandokat legyőzve, s az illetékesek azóta foglalkoznak az anyagi fedezet megszerzésével, de a legtöbb megkeresésre eddig érdektelenség illetve elutasítás volt a válasz. Június 13-ára, szombati napra tervezett indulás előtt egyre kétségbeesettebbé váltak a válogatott tagjai. A részvételi költségeket nem tudják a hallássérült válogatott-játékosokra hárítani, hiszen a legtöbbjük komoly megélhetési problémákkal küzd. A sikeres selejtező után úgy érzik, hogy a hallássérültek labdarúgó-válogatottjának tagjai is megérdemlik azt a lehetőséget, hogy anyagi problémáktól mentesen készülhessenek és utazzanak a kontinensviadalra, hiszen a fogyatékkal élő sportolók mindennapos küzdelmeinek fényében sportbeli szerepléseik és eredményeik nagyobb erkölcsi értékkel bírnak. Bízunk a sikeres összefogásban és adakozásban, hiszen más esély most már tényleg nem maradt! MHLSZ bankszámlaszám: UniCredit Bank, 10918001-00000056-94350006 MHLSZ e-mail-cím: [email protected] Gyorsabb kapcsolattartás érdekében telefonos elérhetőség: +3630/630-5315
