A két alsóházi csapat összecsapását kétségtelenül a hazai Köln várhatta izgatottabban a szintén pocsékul szereplő, de a tavaszt legalább győzelemmel kezdő Werderrel szemben: a hazaiak a múlt héten emberelőnyben szalasztották el győzelmi lehetőségüket a Kaiserslautern ellen, és így továbbra is kieső helyen szerénykedtek a meccs előtt, ám egy esetleges győzelemmel megelőzhették volna a Stuttgartot, és beérhették a vasárnap pályára lépő St. Paulit. Ehhez rögtön az 5. percben közelebb kerültek egy lépéssel: Ehret kapott remek kiugratást a bal oldalon, a tizenhatoson belülről visszatálalt az érkező Podolski elé, aki 14 méterről gyönyörűen lőtte ki a jobb alsót (1–0). A válogatott támadó egyre jobb formába lendül, ez volt szezonbeli hetedik gólja, és mindkét tavaszi bajnokin betalált. A gólt követően igazi brusztolás alakult ki a pályán, az alacsony színvonal mellett nagyon kevés kapuig eljutó akciót láthatott a közönség, inkább a vendégek voltak kezdeményezőbbek. Ehhez képest a 33. percben megduplázódott a hátrányuk: egy gyors, szép kontra végén Andrezinho tette a jobb szélről Matuschyk elé a labdát, aki háttal átvette, befordult, két gyönyörű csellel megbolondított három védőt is, és jobbal hajszálpontosan lőtte ki a bal alsót (2–0). A második gól még inkább megfogta a Brement, a Kecskések teljesen átvették a kezdeményezést. Úgy ért véget az első negyvenöt perc, hogy a Werder helyzetig sem jutott el! A második játékrészben ugyanaz a játék folytatódott, ami a második hazai gól után. A vendégek teljesen impotensen futballoztak, a hazaiak pedig tökéletesen kézben tartották a meccset. Végre sikerült igazi kapura lövésig eljutnia ugyan a Werdernek, de Rensing résen volt. A találkozó a 84. percben dőlt el végleg: Podolski értékesítette Peszko labdáját, megszerezve ezzel önmaga második, csapata harmadik találatát (3–0). Ezzel a győzelemmel a Köln megkezdte a bennmaradást érő helyek felé a felzárkózást, és az edzőváltás óta talán először lehengerlően jó játékot mutattak, a Werder viszont szinte semmit nem csinált a pályán, helyzetig sem nagyon jutottak el, és egyre nagyobb bajban vannak Thomas Schaaf tanítványai. Bundesliga, 18. forduló, szombat este: 1. FC Köln–Werder Bremen 3–0 (2–0). Gól: Podolski (7., 84.), Matuschyk (33.) Boldizsár Márton
Hamisan muzsikáltak a brémaiak Kölnben
A vártnál sokkal magabiztosabban, könnyedén győzte le a kiesés elől menekülő Köln a szintén vastagon a tabella hátsó felében vergődő Werder Brement a Bundesliga 18. fordulójának szombat esti meccsén. Lukas Podolski duplázni tudott, az újonnan igazolt Rensing pedig második meccsét rögtön kapott gól nélkül hozta le. Igaz, ehhez a mélyen tudásuk alatt teljesítő, igazi helyzetig az egész meccs alatt el sem jutó vendégekre is szükség volt.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!