Hajdú B. István kapta a Szepesi-, Tóth Mihály családja az Östreicher-díjat

Hajdú B. István, az M4 Sport vezető sportkommentátora kapta a Szepesi-, míg Tóth Mihály családja az Östreicher-díjat, amelyet idén második alkalommal ítélt oda a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány.


Gellei Imre és Novotny Zoltán, a két díjátadó között: Tóth Mihály lánya és özvegye, Tóth Zsófia és Hamzsek Jolán, Szepesi György és Hajdú B. István (fotó: FFT/Galán Laura)



A pénteki ünnepélyes díjátadón Szöllősi György, az alapítvány kuratóriumának elnöke – egyben a FourFourTwo magazin főszerkesztője – elmondta, minden évben egy, a magyar labdarúgás ügye iránt elkötelezett sportújságírót tüntetnek ki a Szepesi György-díjjal. Indoklása szerint negyedszázados kiemelkedő színvonalú futballkommentátori munkája és a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságot emlékezetessé tevő, páratlan sportriporteri teljesítménye alapján esett idén a kuratórium választása a 47 éves, és már Prima Primissima- és Feleki-díjas Hajdú B. Istvánra. Az elismerést Szepesi György és a tavalyi díjazott, Novotny Zoltán adta át.
A kuratórium vezetője emlékeztetett arra, hogy a felkészült és hozzáértő díjazottat többek között mindig könnyed és szellemes, olykor finoman ironikus, de másokat soha sem sértő stílusa, jellegzetes orgánuma, szép és szabatos magyar beszéde, valamint szállóigévé lett szóviccei együtt tették a magyarok kedvenc sportriporterévé. Kitért arra is, hogy Hajdú B. István hosszabb-rövidebb megszakításokkal 1991 óta van jelen a közmédia rádiós és televíziós sportközvetítéseiben kommentátorként, miközben több olimpiáról, labdarúgó világ- és Európa-bajnokságról, valamint számos Bajnokok Ligája-mérkőzésről tudósított.

Hajdú B. István a névadótól vette át a Szepesi György-díjat, Szöllősi György, a kuratórium elnöke és Mravik Gusztáv alapítványi titkár között (fotó: FFT/Galán Laura)
Az Östreicher Emilről – Puskás Ferenc egykori játékosügynökéről, az 1956-os Bp. Honvéd, valamint az 1980-as évek magyar válogatottjának menedzseréről – elnevezett díjjal évről évre egy olyan családot részesítenek elismerésben, amelynek tagjai egy már elhunyt, korábbi nagy futballista pályafutását, életét segítették a háttérből a nyugodt családi légkör megteremtésével. A díjat Gellei Imre korábbi szövetségi kapitány nyújtotta át Hamzsek Jolánnak, az 1954-es vb negyeddöntőjében és döntőjében is szerepelt Tóth Mihály feleségének, valamint Máltán élő lányuknak, Tóth Zsófiának.

Az Östreicher-díjat Tóth Mihály özvegye, Hamzsek Jolán és lánya, Tóth Zsófia kapta (fotó: FFT/Galán Laura)
Az Újpestben 240 bajnoki mérkőzésen 41 gólt szerzett balszélső az Aranycsapatnak a nyugatnémetektől Bernben 3-2-re elszenvedett veresége után az egyik bűnbak lett a szurkolók szemében, mert némileg váratlanul került be a kezdőcsapatba. Ezután már csak egyszer szerepelhetett címeres mezben.
Mindkét díjat egymillió forintos pénzjutalom kíséri.
(MTI)

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában