Már mindent látott, amit egy sportriporter láthatott (Fotó: nso.hu)
Hajdú B. István természetesen a 2016-os Európa-bajnokságról is a helyszínen közvetített, a sportnapilapnak első körben élményeiről, benyomásairól vallott „Olyan katartikus élményt jelentett, amilyenben talán még soha nem volt részem. De ezzel alighanem mindannyian így vagyunk. Az itthoniaknak azért, mert döbbenetes lehetett látni, micsoda hangulat van odakint, hogyan borulnak össze, hogyan menetelnek az utcákon a világ különböző pontjairól érkezett magyarok. A Franciaországban lévőknek, beleértve a csapatot is, az adott erőt, hogy látták a magyarországi felvételeken, micsoda eufóriát okozott az országban az osztrákok legyőzése” – fogalmazott, nem elfeledve, hogy „persze, nyilván a létszámemelés is hozzájárult ahhoz, hogy egyáltalán részt vehettünk a tornán, de a követelményeknek így is meg kellett felelni. És a belgák elleni csúfos vereségtől függetlenül a német Bundesligában és az angol Premier League-ben edződő osztrákok legyőzésével, az Izland és a későbbi Európa-bajnok portugálok elleni döntetlennel – tartalékos csapattal, úgy, hogy háromszor is vezettünk –, illetve a csoportelsőként elért nyolcaddöntővel kihoztuk a maximumot a tornából.” A kommentátor azt is elmondta az interjúban, különleges volt számára, hogy ezúttal nemcsak ő faggatta és hallgatta a külföldi kollégákat, hanem egyik résztvevőként a magyar csapat is érdekes lehetett számára: „Már csak azért is, mert riporteri pályafutásom alatt azt kellett megélnem, bárhová is mentem, hogy szinte minden országnak van olyan játékosa, akivel azonosítják. Lengyelországot korábban például Jerzy Dudekkel, Romániát Gheorghe Hagival, Ukrajnát Andrij Sevcsenkóval és még sorolhatnám a neveket. Ezzel szemben nekünk nem volt senki, Anglián kívül még Gera Zoltánt sem nagyon ismerték. Velünk kapcsolatban nagyjából ott maradt el a nemzetközi közvélemény, hogy 1967-ben Albert Flórián megnyerte az Aranylabdát.” Az Európa-bajnokságról való hazatérésről, majd az emberektől kapott személyes visszajelzésekről a népszerű Hajdú B. azt mondta: „Két hónappal később rám dudált és intett is az egyik szurkoló a Visegrádi utcában. Visszaintettem, összekacsintottunk. Úgy éreztem, ez akkor annak szólt, hogy mi ott voltunk, mindketten átéltük. Aztán volt olyan is, hogy mondjam rá egy telefonra, mint az osztrákok ellen Stieber góljánál, hogy „eldőlt a mérkőzés”. Persze, jeleztem, hogy ugyanúgy biztos nem tudom elmondani, mert azt az adott hangulat, a helyzet szülte.” „Van, amikor olyat kapnak fel, amiről nem gondolnám, és olyan is van, amikor azt érzem, hogy ez most szellemes volt, de az emberekben mégsem az marad meg utólag. Mint amikor azt mondtam Arnautovic és Király ütközésénél, hogy „kapsz egy medvepuszit a mackónadrágostól”. Ezt viccesnek éreztem, de később mégsem ezt hallottam vissza” – mondta el az M4 Sport kommentátora azzal kapcsolatban, hogy követi-e gyakori szállóigéinek az utóéletét. A folytatásban kiemelte: szerinte amúgy minden riporternek, kommentátornak vannak jó mondásai, amelyek hozzánőnek, ehhez azonban mint mondja „kell egy olyan esemény, egy siker is.” A szakmai nehézségeivel kapcsolatban pedig kiemelte: meglátása szerint nincs hibátlan közvetítés, illetve míg régen az információszerzés számított a legfőbb értéknek, addig napjainkban már a szelektálás a legfontosabb. „Aztán ma már sokkal több a riporter, mert több a csatorna, több a tehetség a mi szakmánkban is, nagyobb a konkurencia. A saját közvetítéseim is átalakultak, hiszen másképp látja a világot egy huszonéves és másképp az, aki elmúlt negyven” – mondta. Egy újabb kérdésre válaszolva elárulta: „A legnehezebb munka pedig az, amikor olyan eseményről kell tudósítanom, amit egyébként meg sem néznék, mert nem érdekel annyira.” Szemléletével kapcsolatban úgy nyilatkozott a sportnapilapnak: az elmúlt években túl sokat volt távol a családjától, ezért ma már tud nemet mondani egy-egy sportriporteri feladatra, szakmai pályafutásával azonban így is maradéktalanul elégedett: „Ha ezután, a beszélgetés után örökre eltiltanának a riporteri munkától, én már akkor is elmondhatnám, csodadolgokat éltem meg. Közvetíthettem magyar olimpiai aranyérmet a rádióban és a televízióban, futball-Eb- és vb-döntőt, több mint százötven BL-meccset. Láttam Michael Jordant kosárlabdázni – ott állt tőlem két méterre –, Michael Schumachert autót vezetni, jégkorongozni Wayne Gretzkyt, futballozni valamennyi Ronaldót és Lionel Messit. Nincs olyan sportág, amelynek legjobbjait ne láttam volna.” Ám mint az interjú utolsó kérdésére válaszolva elmondja, egy valami talán még hiányzik: jó lenne, ha közvetíthetne egy olyan labdarúgó-világbajnokságról, amin a magyar csapat is részt vesz: „Remélem, ha a következő tornán nem is leszünk ott, az azutánin részt vehetünk, és akkor talán még nem leszek olyan szenilis, hogy ne ismerjem fel a játékosokat.” A Hajdú B. Istvánnal készült NSO-interjút, benne további rengeteg érdekességgel, teljes egészében IDE KATTINTVA tudod elolvasni!
