Hétközben a kupából az Austria Kärnten kiejtette a Rapidot, amelynek ez nem kis blamázst jelentett. Az, hogy a hazaiak ki akarták engesztelni szurkolóikat, egyértelműen látszott a játékukon. Aktívabbak voltak, mint a vendégek, ennek eredményeként a vezetést is megszerezték. A gól előtt Christopher Trimmel okozott zavart az Austria védelmében, majd jól tálalt Steffen Hofmann elé, aki 25 méteres lövéssel szerezte meg a vezetést a zöld-fehéreknek. A második félidőben várható lett volna, hogy a hazai pálya előnyét még több gólra váltja a Rapid, de nem ez történt. Peter Pacult fiai vezetésük tudatában elkényelmesedtek, a vendégek pedig többször is meleg helyzetet teremtettek a bécsi kapu előtt. A legnagyobb lehetőség honfitársunk, Pusztai Olivér előtt adódott, aki egy szöglet után fejelte lécre a labdát. A magyar védő nem csak csapatából, a mezőnyből is kiemelkedett, helyzetein kívül egy kiállítást is kiharcolt, miután egy nyilvánvaló szabálytalanság után a Rapid finn légiósa, Markus Heikkinen durván megtaposta. Aktívabbak voltak a karintiaiak a második játékrészben, helyzeteiket viszont nem tudták gólra váltani. Visszafogott játéka ellenére a Rapidnak több meccslabdája is volt, a kulcspillanatokban azonban Hofmann, Salihi és Jelavic is hibázott. Az Austriának ezen a meccsen is csak a szimpatikus vesztes szerepe jutott, míg a hazaiaknak sokat kell még javítani játékukon, ha lépést akarnak tartani a Salzburggal. SK Rapid Wien – Austria Kärnten 1–0 Gerhard-Hanappi-Stadion, 15 800 néző Gól: S. Hofmann (27.) Sárga lap: R. Hedl (83.), ill. M. Salvatore (80.) Piros lap: M. Heikkinen (83.) (bundesliga.at) Galavits Patrik
Gyenge játékkal nyert a Rapid
Ismét megszenvedett az Austria Kärnten ellen a győzelemért a Rapid Wien és a fővárosi csapatnál ezúttal valóban csak a három ponttal lehetnek elégedettek.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!