Gyász: elhunyt Reszeli Soós István

Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Reszeli Soós István, a Győri ETO korábbi vezetőedzője és szakmai igazgatója – adta hírül az nso.hu.


Reszeli Soós István 52 éves volt

Az ETO egykori vezetőedzője és szakmai igazgatója augusztusban lett volna 53 éves, halálának okáról részleteket nem közöltek. Reszeli Soós István kétszer volt a Győri ETO vezetőedzője és szakmai igazgatója. Először az 1997/98-as, majd az 1998/99-es idényben ült az ETO kispadján. Első szerepvállalásakor az őszi idényt egy hosszú győzelmi, illetve veretlenségi széria végén az első helyen zárta a győri csapat, a bajnokságot pedig végül a negyedik hlyen zárta. Reszeli Soós ezt követően 2003 és 2007 között dolgozott a győri klubnál, később pedig megfordult Dorogon, Tiszakécskén, Keszthelyen és Pakson is. A 2000-es évek elején irányította a Matáv Sopront, Diósgyőrben szakmai igazgató volt, később Kecskeméten az utánpótlás-nevelésben vállalt szerepet.

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában