Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 81. életévében elhunyt klubunk egykori kiváló labdarúgója, az olimpiai bronzérmes, és az FTC-hez ezer szállal kötődő dr. Orosz Pál. A Ferencvárosi Torna Club vezetősége, sportolói, valamint minden alkalmazottja osztozik a gyászoló család fájdalmában. Klubunk saját halottjának tekinti az egykori kiváló sportembert, temetéséről később értesíti a közvéleményt – olvasható a klub közleménye a fradi.hu-n. Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatójának édesapja, dr. Orosz Pál 1934. január 25-én született Szentesen. 14 esztendősen a Szentesi MÁV igazolt labdarúgója lett. Tehetségére hamar felfigyeltek, 1952-ben rövid ideig Szegedre került, majd ugyanebben az évben már a Ferencvárosi Torna Club játékosának mondhatta magát.
A zöld-fehérekkel 15 idény során 10 alkalommal zárt dobogón: kétszer bajnok, háromszor ezüstérmes, míg ötször bronzérmes tudott lenni. Utolsó ferencvárosi idényében, 1966-ban MNK-döntőt vívhatott. Tagja volt – mi több, a Juventus elleni döntőn is játszott – annak a csapatnak, amely a magyar klubfutball legnagyobb sikerét elérve 1965-ben megnyerte a Vásárvárosok Kupáját. A következő szezonban BEK negyeddöntős volt a Ferencvárossal, míg a VVK-serleg megnyerése előtt egy alkalommal, az 1962-63-as szezonban a VVK elődöntőig jutott. Az 1960-as római olimpiai játékokon bronzérmet szerzett magyar válogatott tagja volt, majd négy évvel később, a tokiói olimpián aranyérmet szerzett csapat kerettagja volt, de pályára nem lépett. 1966-ban fejezte be aktív pályafutását a Ferencvárosnál, ezt követően az NB II-es Pénzügyőrhöz távozott, de 1968-ban szakosztályvezetőként visszatért az Üllői útra. Ezt a tisztséget 1970-ig töltötte be, majd Marokkóba szerződött, ahol 1970 és 1973, valamint 1979 és 1982 között az El Jadida, majd a Raja Casablanca edzője lett, majd a kilencvenes években az FTC utánpótlását is irányította. A korábbi kiváló futballista már aktív pályafutása során, 1963-ban tanári diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán, majd 1977-ben szakedzői diplomát, 1979-ben pedig doktori címet szerzett. Dr. Orosz Pál 1964 és 1968 között a budapesti Leővey Klára Gimnázium, majd ezt követően 1970-ig a Fáy András Gimnázium testnevelési tanára volt. 1973-tól a Testnevelési Főiskola tudományos munkatársa, adjunktusa volt egészen 1986-ig. 1987-től a Sportjáték Tanszéken volt egyetemi docens, majd 1989-től tudományos munkatársként dolgozott. A klub egykori kiválósága 1974-ben megkapta az FTC örökös bajnoka címet.
Gyász: elhunyt dr. Orosz Pál, az FTC örökös bajnoka

Gyászol a Ferencváros, 81 éves korában elhunyt Dr. Orosz Pál, a klub örökös bajnoka.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!