Nagy a baj: a Real idénye három napon múlhat
"Az első félidőben nem voltunk elég határozottak, később pedig két gólt is kaptunk kontrából. Hiányzott az egyensúly a csapatból" – kezdte értékelését az olasz szakember. Ancelotti a folytatásban sem ragadtatta el különösebben magát, túl sok konkrétumot nem mondott, viszont azt fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Real Madridnál még mindenki bízik a bajnoki címben: "Továbbra is csak saját magunkra kell figyelni. Még megnyerhetjük a bajnokságot, mivel három pontra vagyunk az Atléticótól és kettőre a Barcelonától. Minden lehetséges." Mint ismert, a Real Madrid három nap alatt egymás után két vereséget is szenvedett a spanyol bajnokságban, vasárnap a Barcelona győzött Ancelotti csapata ellen, most pedig a Sevilla. A Marca szerint ezzel a madridiak tulajdonképpen el is ajándékozták a bajnokságot…