Ez a téma most új megvilágítást kapott, mivel a Bajnokok Ligájában nincs olyan angol csapat, amelynek sikerült volna bejutnia a legjobb négy közé, ami először fordult elő az elmúlt hét év során. A Liverpool már a csoportküzdelmek során búcsút inthetett a sorozatnak, a Chelsea-nek a legjobb 16 között jött el a vég, míg az Arsenal és a Manchester United az elődöntőbe jutásért vívott harcban maradt alul. Sokak szemét csípi már évek óta az a kijelentés, miszerint az angol pontvadászat a világ legerősebbje, azonban a Premier League reprezentánsai jelenlétének hiánya a legrangosabb európai kupasorozat legjobbjai között egy kis vigaszt jelenthet számukra, ami egyben azt is előirányozhatja, hogy a csúcsról lefelé tartanak a szigetország csapatai.
Azonban Ancelotti szerint Angliában nem kell attól tartani, hogy nem övék a kontinens legerősebb bajnoksága. – A Premier League-klubok nem hátramenetben közlekednek. Bármikor előfordulhat, hogy nincs angol csapat a legjobb négyben – mondta az olasz edző a Daily Mirrornak együttese vasárnapi, Aston Villa elleni FA-kupa elődöntője előtt. – Fenntartom azon állításomat, hogy a versenyképességük ugyanolyan maradt. Emellett úgy hiszem, a Chelsea bármely csapattal felvenné a kesztyűt Európában és le is győzné őket. – Nem hiszem, hogy a különbség a taktikákban lenne. Inkább a részletekben lakozik. A részleteken múlhat, hogy megnyered-e a Bajnokok Ligáját. A Unitednél ez most nem működött. – Még mindig úgy gondolom, hogy a Premier League a legjobb bajnokság Európában, a történtek ellenére is. – Ezt nem csak a játékosok és a csapatok erőssége miatt mondom, hanem az atmoszféra miatt is. A csapatok tudása versenyképessé teszi őket. – Itt nem csak a négy nagy klubról van szó, az Everton, Aston Villa, Manchester City, Tottenham négyes is azok közé tartozik, akik méltóképpen tudják képviselni ennek a bajnokságnak az értékeit. Kicsit másként vélekedik a másik oldalról a Bayern München elnöke, Uli Hoeness, aki szerint a Premier League elitje megfizette az árát az erejüket meghaladó hitelállományoknak. – Szerintem az angol csapatoknak mostantól gyakrabban meggyűlhet a bajuk a Bajnokok Ligájában, mert a pénzügyi válság ahhoz a helyzethez vezetett, hogy a futballjuk már nem ugyanazt a szerepet játssza, mint előtte – mondta Hoeness. – A font 25%-ot vesztett értékéből, az adók pedig emelkednek Angliában, ami azt jelenti, hogy az angol kluboknak és tulajdonosaiknak nem lesz annyi pénzük, mint korábban. – Ha azt kérdezik tőlem, hogy az angol klubok megérdemelték-e, akkor az a válaszom, hogy igen.
(skysports.com)
Fordította: Lakner Péter
Gödörben az angol futball?
A Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti szerint semmisnek tekinthetőek azok a viták, amelyek akörül folynak, hogy a Premier League színvonalában minőségi visszaesés figyelhető meg.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!