Geráék már Hamburgban

Az angoloktól meg (más sportágakban) az amerikaiaktól ered az a gyakorlat, hogy statisztikai megállapítások és tények tömegével igyekeznek megfoghatóvá tenni, racionális keretek közé szorítani a játék kiszámíthatatlan szeszélyeit. A 2010-es Európa-liga-döntő sajtóanyaga is több oldalon sorolja, hogy Roy Hodgson lehet az első angol menedzser Sir Bobby Robson Barcelonával elért KEK-győzelme óta, aki európai kupát nyer, hogy hányszor volt spanyol-angol párharc az európai kupákban, hogy Roy Hodgson edzőként, Danny Murphy és Mark Schwarzer játékosként volt már érdekelt UEFA-kupa-döntőben, hogy Bobby Zamora a mostani EL-idény legtöbbet szabálytalankodó játékosa 43 szabálytalansággal, igaz, hogy abból 27-szer lesállás miatt kellett ellene szabadrúgást ítélni, csakúgy, mint a panathinaikoszos Djibril Cissé ellen, hogy Tomas Ujfalusi, az Atlético cseh védője otthonosan mozog majd a hamburgi stadionban, korábban ugyanis a HSV játékosa volt, hogy 544 gól esett a csoportmeccsek kezdete óta, ami meccsenként 2.67 százados átlagot jelent.… És így tovább…
Szóval se vége, se hossza ezeknek a finom megállapításoknak, összesítéseknek, összehasonlításoknak, felsorolásoknak, s bizony az embernek többnyire nincs türelme végigolvasni ezeket a mégoly precízen és hatalmas tudást összesítve elkészített sajtóanyagokat. Igen ám, de most egészen más a helyzet. Egészen más, mert a bekezdések között MAGYAR VONATKOZÁSÚ megállapítások is szerepelnek. Merthogy Gera Zoltán 26 szabálytalanságával az ötödik a torna történetében, mert azt írják itt az UEFA szakértői, hogy az UEFA-kupa döntős Videoton (1985) óta Zoli lehet az első magyar, aki pályára lép európai kupadöntőben (jó, Bölöni László és Rácz László 1986-os BEK- és KEK-győzelméről, illetve magyar mivoltáról azért ők sem tudnak…). A csaknem százoldalas hivatalos programfüzetben egyébként Gera Zoltán az ünnepelt, kivételezett sztár a Fulham részéről, egyedül vele közölnek interjút a szerkesztők.
Ott van aztán az Európa-liga góllövőlistája. Claudio Pizzaro (Werder Bremen) és Óscar Cardozo (Benfica) kilencgólos, de egyikük sem gyarapíthatja már a góljainak számát, a legjobb Atlético-játékos Diego Forlán pedig csupán négy gólnál tart. Így, ha nem is túl sok, de valamennyi esély van arra, hogy Bobby Zamora vagy Gera Zoltán utoléri, netán lehagyja a góllövőlista éllovasait. Mindketten hatgólosok ugyanis a finálé előtt. A gólkirályi címhez persze négy gólt kellene lőni, a holtversenyhez is hármat, ami abszurdumnak tűnik, de hát, ugyebár éppen egy magyar, Puskás Ferenc volt az, aki erre is, arra is mutatott példát (Öcsi bácsi 1960-ban négy, két évvel később három gólt szerzett a BEK-döntőn).
Van itt azonban még valami (és kérem, ne nézzenek teljesen hülyének, az ilyesfajta esélylatolgatás az angolszász médiában tényleg teljesen mindennapos): Gera lehet az első magyar játékos aki jobb lábbal lő gólt győztes európai kupadöntőn… Ezt persze már nem a sajtóanyaból idézem, de mégis, nézzük csak, hogyan állunk a magyar kupagyőztesekkel, döntősökkel és gólszerzőkkel. Döntősünk van jó sok, a 64-es MTK-tól (KEK) az Újpest, a Fradi, a Videoton VVK- és UEFA-kupa-döntőjéig, a Ferencváros KEK-fináléján át, Kű Lajos Bruges-beli szerepléséig, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán és Kubala László drámai 1961-es BEK-ezüstjéig, győztes magyar csapat azonban egyedül az 1965-ös FTC, gólszerzője annak is az egyedüli Fenyvesi Máté, aki ugyebár fejjel vette be a Juventus kapuját. És győztes magyar játékos sem akad túl sok. Puskás Ferenc háromszor nyert BL-t (BEK-et) a Real Madriddal, Bölöni László egyszer a Steauával, Rácz László pedig KEK-győztes volt a Dinamo Kijevvel. De közülük is csak Puskás szerzett gólt döntőben (Bölöni még a tizenegyest is kihagyta a Barcelona elleni finálé rájátszásában), győztes meccsen négyet (1960-ban). Abból a négyből háromszor bal lábbal, egyszer pedig fejjel talált be a Frankfurt hálójába, így adódik tehát a sommás megállapítás, amelyet érdemes megismételni: Gera Zoltán lehet az első magyar a futball történetében, aki európai kupagyőztes csapat tagjaként jobb lábbal gólt lő a döntőben…
A Hamburg ellen ballal talált a kapuba:

De ha bal lábbal lövi majd, ahogyan a Hamburg elleni győztes gólt az elődöntőben, akkor is nagyon boldogok leszünk! És akkor is a második olyan kupagyőztes játékos lehet, aki korábban szerepelt a magyar válogatottban. Az pedig megint csak a magyar abszurdumok kategóriája, hogy dicsőséges európai kupamenetelése idején Puskás Ferencet is, Gera Zoltánt is száműzte a magyar futball. Akkor Puskásra nem volt, most Gerára nincs szükség.
De mindennél hatásosabb csattanó lenne, ha a legnagyobb magyar egyéni futballsiker, Puskás négy döntős gólja után pontosan ötven évvel, Gera Zoltán Európa-liga-győzelmével ünnepelhetnénk az évfordulót… Ehhez persze éppen egy madridi csapatot kellene legyőzniük a londoniaknak…
Kedden este hatkor egyébként a Fulham megtartotta utolsó edzését a döntő (s a csapat utolsó, a nyári rajt óta sorrendben hetvenvalahanyadik – ezt az adatot sehol sem találom, a csudába is!) mérkőzése előtt. Az ilyenkor szokásos semmitmondó passzolgatás, iskolázás a nyilvános edzésen, s egy jó kis pörgős kétkapuzás a végén, a sajtótribün öt emelet magasából is jól megkülönböztethető Gera-mozdulatokkal, lövésekkel.
Sokan lesajnálják az Európa-ligát, s valljuk be, tényleg nem hozza lázba a szurkolókat normál esetben Magyarországon sem, ez a „B-csoportos klubvilágbajnokságnak” számító sorozat. Most azonban tudnunk kell, hogy nem csak számunkra értékelődött fel az egyébként új formájában életképesebbnek tűnő torna, hanem az igen mértékadó angol futballközvéleményben is. Hiszen nem egyszerűen arról van szó, hogy az angol középcsapatnak számító Fulham máris története legnagyobb sikerét érte el, hanem egyenesen arról, hogy a Premier League, amely évekre kibérelte a Bajnokok Ligája döntőinek egyik, sőt olykor mindkét helyét, most már csak Roy Hodgson és Gera Zoltán csapatában bízhat. Elvérzett az Arsenal, a büszke Chelsea, a két éven át döntős Manchester United, a Milan ellen 2005-ben csodát művelő Liverpool. De ott van, és megmentheti a világ legjobbnak tartott bajnokságának becsületét a londoni, az elmúlt évek során a negyedosztályból felzárkózó kiscsapat, a Fulham FC.
Hodgsonnal fut a szekér:

Amelynek még sohasem volt annyi magyar szurkolója, mint 2010. május 12-én este. A helyszínen öt-hat magyar újságíróval lehetett találkozni kedden (no meg most látom megérkezni ide a sajtótribünre Juhár Tamást, aki kollégáival a Digi TV szakkommentátoraként jött lecsekkolni a holnapi közvetítőállást; a Story TV is élőben közvetíti a finálét), és jó néhány szurkoló is úton van már Hamburgba, amikor ezeket a sorokat írom az Atlético Madrid edzése közben. A FourFourTwo információi szerint közöttük lesz Orbán Viktor leendő miniszterelnök, a Puskás Akadémia alapítója is az intézmény más vezetőinek a társaságában. A politikus csütörtökön tér haza Hamburgból, hogy pénteken már az új parlament alakuló ülésén vegyen részt.
Arról, hogy Erwin Koeman is megérkezik-e a Hamburg Arenába, nincs hírünk, de arról igen, hogy a háttérben elkeseredett próbálkozás folyik azért, hogy Gera Zoltán visszatérjen a magyar válogatottba, amelyből a csapat holland szövetségi kapitánya méltatlan bánásmóddal száműzte őt. Koeman nem hajlandó megkövetni napjaink legjobb és legegészségesebb mentalitású magyar futballistáját, de közvetítők révén igyekszik visszaédesgetni őt a csapathoz. Szerintünk, Zoli szilárd elveit ismerve, nem sok sikerrel.
No, de vissza Hamburgba, ahova ennek a szörnyű, kicsinyes civakodásnak a hangjai szerencsére nem hallatszanak el. Ahol azt várják a magyar szurkolók, hogy az egykor Harkányban, majd Pécsett, a Ferencvárosnál megismert és megszeretett Gera-pillanatok, a később a Premier League-ben és a válogatottban is megcsodált finom cselek, akrobatikus mozdulatok, fifikás ötletek, fejesgólok, lövések, perdítések és ollózások most ország-világ előtt tegyenek örökre legendává egy olyan magyar futballistát, akinek a generációját már régen és sokan eltemették.
Csakhogy ez a szomorú múltú, de vidám mosolyú magyar fiú kiugrott a koporsóból, gólt ollózott a Manchester Unitednek, kicsinálta Fabio Cannavarót és a Juventust, lesöpörte a pályáról a saját rendezésű kupadöntőre készülő Hamburgot, és bár hetek óta mindig a soron következő mérkőzésre mondtuk ezt, de megint élete legfontosabb meccsére készül.
És holnap este kiderül, hogy akkor most Pécs tényleg Európa kulturális fővárosa-e… Hajrá Gerzson, hajrá, magyarok!
Szöllősi György,
Hamburg