A mérkőzés a közepesnél jobb iramban, de óvatos játékkal kezdődött, a vendégek próbáltakkezdeményezőbben fellépni. Ők végezték el az első szögletet, sőt, Vermes bizonytalanságamiatt a kifutó Balajczának kellett hidegvérrel tisztáznia Heinz elől. Ezt rögtön újpesti lehetőség követte, de Tisza elől Balog jó ütemben szögletre tisztázott. A továbbiakban is alila-fehérek voltak veszélyesebbek, a fiatal Simon Krisztián a 24. percben szép szólótkövetően lőtt kapura, majd Pollák kitűnő jobb oldali beadását váltotta gólra a 27. percvégén. A találatot követően a nézőtéren, az újpesti ultrák között sajnos kissé magas hőfokrahágott az ünneplés: a petárdák és a görögtüzek által keltett füst miatt meg kellettszakítani a játékot mintegy öt percre. A kényszerű szünet az újpesti csapatot viselhette megkevésbé – és talán a játékvezető idegeit jobban, mert egy meglehetősen vitatható ítélettel a 39. percben azonnali piros lappal állította ki Marek Heinzet. A cseh játékos mozdulatát veszélyes talpalásnak minősítette. Az emberhátrány szinte azonnal éreztette hatását, újabbújpesti gól született, Böőr beadását Tisza Junior mögül kibújva értékesítette közvetlenközelről. (2-0)
A kétgólos előny viszont nem volt elég ahhoz, hogy a nézők csak a mérkőzésre figyeljenek: amásodik félidő is több perces késéssel indult az egész pályát betöltő füst miatt. Azt, hogya rendezők nem álltak feladatuk magaslatán, a derbi illusztris vendége, Jimmy Jump is kihasználta. Magánszáma végén a Fradi kapujába helyezett,miközben egy „Kubala Forever" feliratú zászlót hozott magával.
A történtek ellenére Solymosi játékvezető lehetőséget adott a folytatásra. A Ferencvárospedig emberhátrányban sem adta fel, a félidő elején két szögletet is kiharcoltak. Igaz, aveszélyesebb lehetőségek továbbra is az Újpest előtt adódtak. Az 56. percben Simon a góljamelett egy gólpasszt is elért, Rajczival „rúgatott" közelről egy olyan találatot, amelyvégérvényesen eldöntötte a három pont sorsát. (3-0)
Innentől kezdve már csak az volt a kérdés, hogy sikerül-e nagyobb balhé nélkül letudni ameccset, és hogy teljesen összeomlik-e a Ferencváros? Mindenesetre Mitrovics remekbe szabottlövéssel gondoskodott arról, hogy ez az összeomlás bekövetkezzen: a 61. percben ritkánlátható nagy gólt szerzett. (4-0) Persze ezután folyamatosan zúgott a „még-még-még-ennyi nem elég"kórus,amit a maga részéről Rajczi komolyan vett, és a 73. percben másodszor is feliratkozotta gólszerzők közé. (5-0)
Ezt követően a fradistáknál szakadt el a cérna, és az egyik kaput betörték: a még nagyobbbalhét és a pálya elözönlését az akadályozta meg, hogy a biztonságiak álltak sorfalat apálya körül, így a mérkőzés – immár másodszor – félbeszakadt. Körülbelül tíz perc várakozásután folytatódott a játék, bár vélhetően senki nem lepődött volna meg igazán, ha ez nemtörténik meg. Az is igaz, hogyha félbeszakad a találkozó, akkor lemaradtunk volna arról, hogy Tisza Tibor is duplázik – féltucatra növelve a gólok számát. (6-0) Összegzésül elmondható: ez volt az az este, amikor az egyiknek minden, a másiknak semmi nem sikerült. Erre a találkozóra még sokáig emlékezni fog, aki látta.
Értékelés:
Miattuk érdemes volt megnézni a meccset: Simon Krisztián (Újpest), Pollák (Újpest), Tisza(Újpest), Mitrovics (Újpest), Rajczi (Újpest)
Legközelebb talán jobban megy: Vermes (Újpest), Adrezinho (FTC), Rósa (FTC), Böőr (Újpest)
Ez nem az ő napjuk volt: Heinz (FTC), Junior (FTC) … és még sokan mások… a Ferencvárosból
Jegyzőkönyv:
Újpest FC – Ferencváros 6-0 (2-0)
Újpest, Szusza Ferenc Stadion, 9000 néző
Újpest FC: Balajcza – Szokol (Kiss Z., 67.), Vermes, Takács, Pollák – Simon K. (Matos, 89.), Mitrovics, Egerszegi, Böőr (Simek, 65.) – Tisza, Rajczi
Ferencváros: Ranilovics – Balog Z., Csizmadia, Junior – Andrezinho (Sztanics, 59.), Maróti (Adriano, 85.), Józsi, Tóth B. (Kulcsár, 70.), Rósa – Schembri, Heinz
Gólszerző: Simon (28.), Tisza (42., 90.), Rajczi (56., 72.), Mitrovics (61.)
Sárga lap: Böőr (18.), Takács Z. (38.)
Kiállítva: Heinz (39.)
Czégé Imre Pál
(fotó:origo.hu)
—————
Új információ: A Fradi megóvta a mérkőzést! Bővebben itt olvashatsz a hírről.
Füstbe mentek a Fradi-tervek

Sok gól, kevés izgalom szinte folyamatos nézőtéri balhéval: Újpest - Ferencváros: 6-0. A derbi Jimmy Jump látogatása miatt is emlékezetes marad.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!