E-csoport
Valencia CF – Chelsea FC
A szerdai nap legnagyobb rangadójának a Valencia és a Chelsea összecsapása ígérkezik. A spanyolok számukra csalódást keltő 0-0-s döntetlent tudtak csak elérni a Genk otthonában, míg a szigetországiak kettővel verték a Leverkusent. Az előzetes latolgatások szerint a Chelsea-nek nem kell majd aggódni a csoportgyőzelem miatt, és ha ma este Valenciából is elvisz három pontot, már korán megnyugtató előnyhöz juthat. A két klub legutóbb 2007-ben botlott egymásba szintén a csoportkörben, akkor Spanyolországban a Chelsea győzött, Londonban pedig gólnélküli döntetlen született. A Valencia ugyan bánkódott belgiumi döntetlenje után, a kékek ellen azonban már bravúrszámba menne az iksz. A mérkőzésen leginkább Juan Manuel Matára lesz érdemes figyelni, aki a nyáron igazolt a brit fővárosba a Valenciától.
Tipp: 2
Lehetséges kezdősorok:
Valencia CF (vezetőedző: Unai Emery):
D.Alves – Miguel, Rami, V.Ruiz, J.Alba – Banega, Albelda – P.Hernandez, Jonas, Piatti – Soldado
Chelsea FC (menedzser: André Villas-Boas):
Cech – Bosingwa, Ivanovic, Terry, A.Cole – Ramires, Obi Mikel, R.Meireles – Mata, Torres, Anelka
Helyszín: Estadio de Mestalla (Valencia)
Vezeti: Nicola Rizzoli (olasz)
TSV Bayer 04 Leverkusen – KRC Genk
Köteles László és csapat hatalmas csata után megszerezte első pontjait az idei BL-kiírásban, méghozzá nem kisebb együttes ellen, mint a Valencia. A belga bajnokra most még nehezebb feladat vár, hiszen ezúttal idegenben lépnek pályára, nem kisebb csapat ellen, mint a Leverkusen. A csoport királyát, amely nem kisebb alakulat, mint a Chelsea pedig még nem is említettük. Nincs tehát könnyű dolga a magyar légiónak az E-csoportban, de egy stabil védelemmel akár harcban lehetnek az Európa Ligáért. Főleg úgy, hogy a Leverkusen rosszul kezdte a szezont, jelenleg hét forduló után a 11. helyen állnak, igaz a Genk is csak ötödik nyolc mérkőzés után.
Tipp: 1
Lehetséges kezdősorok:
TSV Bayer Leverkusen (vezetőedző: Robin Dutt):
Leno – Castro, Reinartz, Toprak, Kadlec – Bender, Rolfes – Sam, Schürrle – Derdiyok, Kiessling
KRC Genk (vezetőedző: Mario Been):
Köteles – Simaeys, Pudil, Anele, Nadson – Buffel, Hubert, Tőzsér, De Bruyne – Barda, Vossen
Helyszín: BayArena (Leverkusen)
Vezeti: Alan Kelly (ír)
F-csoport
Arsenal FC – Olympiakos CFP
Habár a Premier League-ben sem került menthetetlenül mélyre még az Arsenal, a Bajnokok Ligájában egészen elfogadható helyen állnak az ágyúsok. A Dortmund elleni idegenbeli pontvesztés benne volt a pakliban, ezúttal azonban már nincs mese, győzni kell, ha tovább akarnak jutni. A görög csapat papíron a leggyengébb a csoportban, az angolok pedig a legerősebbek, Van Persie pedig jó formában van. Egészen addig, míg meg nem sérül…
Tipp: 1
Lehetséges kezdősorok:
Arsenal FC (menedzser: Arsene Wenger):
Szczesny – Sagna, Mertesacker, Miquel, Gibbs – Ramsey, Song – P.Chu-Young, Arteta, Arshavin – Van Persie
Olympiakos CFP (vezetőedző: Ernesto Valverde):
Costanzo – Torosidis, Mellberg, Papadopolous, Holebas – Abdoun, Makoun, Fuster, Ibagaza, Modesto – Mirallas
Helyszín: Emirates Stadium
Vezeti: Carlos Velasco Carballo (spanyol)
Olympique de Marseille – BV Borussia 09 Dortmund
Két közepes lángon pislákoló együttes méri össze tudását ma este Marseille-ben. A hazaiak nyolc forduló után csak hét ponttal állnak, míg a vendégek is csak tízet gyűjtöttek hét játéknap alatt a Bundesligában. A csapatok teljesítménye az utolsó három mérkőzést tekintve 1-1-1, azaz együk sem képes igazán stabil teljesítményt nyújtani. Tipikus háromesélyes találkozó.
Tipp: x
Lehetséges kezdősorok:
Olympique de Marseille (vezetőedző: Didier Deschamps):
Mandanda – Azpilicueta, Nkoulou, S. Diawara, Morel – Kaboré (A. Diarra), Lucho González – Valbuena, Amalfitano, A. Ayew – Rémy
BV Borussia 09 Dortmund (vezetőedző: Jürgen Klopp):
Weidenfeller – Piszczek, Szubotics, Hummels, Schmelzer – Kehl, S. Bender – Götze, Kagava, Perisic – Lewandowski
Helyszín: Stade Vélodrome (Marseille)
Vezeti: Jonas Eriksson (svéd)
G-csoport
FC Sahtar Doneck – APOEL FC
A csoportelső látogat az előző fordulóban igencsak meggyengült ukránokhoz. A ciprusi gárda hatalmas meglepetésre rést talált a Zenit páncélján és otthon tartotta a három pontot az oroszokkal szemben, így vezeti a G-csoportot. A szigetországiak ezúttal Ukrajnában méretteteik meg magukat a Porto ellen vereséget szenvedő Doneckkel szemben. A Sahtarból az előző mérkőzésen kiállították Rakickijt és Csihrinszkijt, Eduardo pedig sérülés miatt idejekorán kénytelen volt elhagyni a pályát. A horvát játékos azóta meggyógyult, a csapat pedig a bajnokságban sem ingott meg, így az APOEL ellen még mindig esélyesebbnek számítanak.
Tipp: 1
Lehetséges kezdősorok:
FC Sahtar Doneck (vezetőedző: Mircea Lucescu):
Ribka – Sevcsuk, Hübschman, Kucher, Srna – Fernandinho, D. Costa, Willian, Jádson – Eduardo, Szeleznev
APOEL FC (vezetőedző: Ivan Jovanovic):
Hiotisz – Jorge, Puriszaitidisz, Kontisz, Morais – Haralambidisz, Solari, Alekszandru – Aílton, Pinto, Tricskovszki
Helyszín: Donbass Arena (Donyeck)
Vezeti: Robert Schörgenhofer (osztrák)
Zenit St. Petersburg – FC Porto
A Zenit Szentpétervár – FC Porto mérkőzést 18:00-kor kezdték, a beharangozóját itt olvashatják!
H-csoport
FC Bate Borisov – FC Barcelona
A Real Madrid tegnapi gálája után ezúttal a Barcelonán a sor, hogy válaszoljon a fővárosiaknak. A katalánok egy utolsó percekben bekapott góllal csak 2-2-es döntetlent értek el hazai pályán a Milan ellen az előző fordulóban, így Pep Guardiola biztosan helyrerángatta őket. A Bate Borisovnak jókora szerencsére és kitartásra lesz szüksége, ha meg szeretné úszni, hogy zörrenjen a hálója, ugyanis a Barcánál újra összeállhat a Piqué-Puyol páros a védelem tengelyében, tehát góllövésre kevés az esélyük.
Tipp: 2
Lehetséges kezdősorok:
FC Bate Borisov (vezetőedző: Viktor Goncharenko):
Gutor – Gordejchuk, Filipenko, M.Simic, Bordachev – A.Volodko, Olekhnovich – F.Rudik, Bressan, Baga – Kezman
FC Barcelona (vezetőedző: Josep Guardiola):
Victor Valdés – Dani Alves, Puyol, Piqué, Abidal – Xavi, Busquets, Fabregas – Pedro, Messi, David Villa
Helyszín: Stadyen Dynama Minsk (Minszk)
Vezeti: Manuel Gräfe (német)
AC Milan – FC Viktoria Plzen
Az AC Milan a hétvégén megszerezte első győzelmét a Serie A-ban, méghozzá a Cesena elleni 1-0-s sikerrel. Abbiatiék jelenleg a középmezőnyben vesztegelnek, ám ha sikerül elkapniuk a fonalat, akkor sokra lehetnek képesek nem csak odahaza, hanem a nemzetközi porondon is. Pato és Thiago Silva nagy meglepetést okozott a Barcelonának az előző fordulóban, kevés rá az esély, hogy ezúttal a csehek törnek borsot az esélyesebbek orra alá. A pilseni alakulat fennállásának 100. évfordulóját ünnepli, a BL-be jutás után a hab a tortán az Európa Liga-hely kiharcolása lenne.
Tipp: 2
Lehetséges kezdősorok:
AC Milan (vezetőedző: Massimiliano Allegri):
Abbiati – Abate, Nesta, Thiago Silva, Taiwo – Ambrosini, Van Bommel, Emanuelson – Seedorf, Aquilani – Cassano
FC Viktoria Plzen (vezetőedző: Pavel Vrba):
Cech – Limbersky, Bystron, Cisovsky, Rajtoral – Horvath, Jiracek – Pilar, Kolar, Petrzela – Bakos
Helyszín: Stadio Giuseppe Meazza (Milano)
Vezeti: Florian Meyer (német)
A mérkőzések egységesen 20:45-kor kezdődnek, magyar játékvezető ezúttal nem fújja a sípot egyik pályán sem.
Stummer András Zoltán