Filkor utolsó olasz csapata az Avellino volt (corrieredellosport.it)
Az olasz futball ismerői többnyire tisztában vannak azzal, hogy Itáliában a csapatok vezérszurkolói, az úgynevezett ultrák milyen nagy hatalommal bírnak a kluboknál, a minap sokan nagy megdöbbenéssel olvasták a hírt, hogy még az olyan sztárok életét is megkeserítik, mint Francesco Totti, a Roma legendája. Egy római maffiacsoport tagjainak letartóztatása után, az egyik tanúvallomásból derült ki, hogy a rómaiak világbajnok csapatkapitánya 2008 és 2010 között saját zsebből fizetett rendőrségi alkalmazottakat, hogy a munkaidejükön túl is vigyázzanak elsőszülött fiára, Christianra, miután tudomására jutott, hogy egy börtönből szabadult Roma-ultra el akarja raboltatni a fiát, és erre 50 ezer eurót ajánlott fel a klub erőnléti edzőjének. Az is kiderült, hogy a tavaszi EL-meccsen a Fiorentinától elszenvedett vereség után megköpködték, sőt csaknem megtámadták a csapat játékosait, Daniele De Rossi pedig úgy könyörgött az ultráknak, hogy azt kérte tőlük: csak otthon, a családja előtt ne bántsák… És fény derült egy olyan esetre is, hogy a Bari ultrái kényszerítették a csapat játékosait bundázásra több ízben is.
Az Újpest játékosát, az Olaszországból tíz év után hazatért Filkor Attilát egy Megyeri úti sajtóreggelin egyebek mellett arról kérdeztük: a saját bőrén hogy érezte, tényleg ilyen erős az ultrák hatalma? „Igen, minden igaz, ami az elmúlt napokban az újságokban megjelent – mondta a 27 éves játékos, aki 2006 és 2015 között tíz olasz csapatnál is megfordult. – Óriási nyomást helyeznek a játékosokra, és olyan, mintha ők irányítanák a klubot. Nem azt mondom, hogy a szurkolók ne érezzék magukénak a csapatot, de Olaszországban már-már úgy tekintenek az ultrák önmagukra, mintha ők lennének a klub elnökei vagy tulajdonosai, és joguk van számon kérni a játékosokat. Többször előfordult, hogy edzéseket kellett félbehagyni az ultrák erőszakos viselkedése miatt, és gyakori, hogy a szurkolók levetetik a mezt a játékosokkal, mert úgy érzik, az nem tett meg mindent a győzelemért. Pedig erről nincs szó, ez sport, vesztesnek és győztesnek kell lennie, de ők csak a győzelmet tudják elfogadni." Az olasz és a magyar futball különbségeiről pedig – az ott sokkal nagyobb becsben tartott taktikai felkészítésen túl – azt emelte ki: „Olaszországban a csapattársak között nincs barátság, lényegében nem is köszönnek egymásnak az öltözőben a játékosok. Mindenki úgy tekinti, ez munka, és nem azért jön, hogy haverkodjon a többiekkel, akiket ráadásul riválisnak tekint. Minden olasz csapatnál, ahol megfordultam, ezt tapasztaltam. Ott elképzelhetetlen, hogy egy vesztes meccs után elmenjen mondjuk együtt vacsorázni a csapat. Mellesleg, ilyenkor az ultrákkal sem volna érdemes találkozni…”
