„Olyan, mint ha a Ferrarit meg a Porschét hasonlítanánk össze – mondta Cristiano Ronaldo a BL-nyolcaddöntők világszerte legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapásáról. – Mindketten nagyon jók, nagyon tapasztaltak, és mindketten nyerni akarnak. És ezt úgy értem, hogy mindent meg akarnak nyerni. Pontosan ezért diadalmaskodtak már megannyi alkalommal.”
Mint köztudott, a portugál klasszis azelőtt, hogy 2010-ben a madridi csapathoz igazolt, a manchesteriek játékosa volt hat éven át, 2008-ban MU-játékosként nyert BL-t és kapott Aranylabdát is.
„Manchester volt az otthonom, és még mindig a szívemben őrzöm, egyszerűen imádom. Az ember nem felejti el a helyet, ahol nagyon jól bánnak vele. Soha nem fogom elfelejteni a Unitedet, a csapatnál dolgozókat és a szurkolókat. Számomra öröm lesz visszatérni, nagy öröm.Természetesen tudom, hogy nagy figyelem hárul majd rám, de számomra ez nem jelent nyomást egyáltalán. Ez csak egy mérkőzés, egy futballmeccs lesz a korábbi csapatom ellen. Nem háborúba megyek, hanem hazatérek, és nagyon várom már ezt” – mondtam Ronaldo.
„A sorsolás napján éppen edzettem, és az az erős érzésem támadt, hogy a Manchester Unitedet kapjuk. Amikor kialakult a nyolcaddöntő párosítása nagyon boldog voltam. Ugyanakkor ez természetesen egy nagyon kemény mérkőzés lesz, a Real és a United a világ két legnagyobb klubja, és mindkét csapatnak ugyanannyi esélye van a továbbjutásra” – ezt is CR7 mondta, nem kicsit odapiszkálva ezzel a Real nagy riválisának, a Barcelonának.
A BL-párharc első meccse február 13-án, szerdán lesz Madridban, a visszavágó március 5-én az Old Traffordon.
Ferrari vagy Porsche? CR7 szerint a MU és a Real a világ két legjobbja
Cristiano Ronaldo nagyon örül annak, hogy szembe került egymással a BL-ben a Manchester United és a Real Madrid, mert szerinte ez a világ két legjobb csapata.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!