A Diósgyőr elleni, novemberi mérkőzésen kirobbant lelátói botrány miatti zárt kapus büntetését töltötte a Ferencváros, így Andó-Szabó játékvezető az Albert Stadion üresen kongó lelátói elé vezette ki a két zöld-fehér csapatot. Pedig a tegnap és ma egész délelőtt szemerkélő esőt a meccs kezdetére szikrázó napsütés váltotta fel, így a saras, nagyon mély talajt leszámítva minden adott volt egy remek hangulatú rangadóhoz. Az őszi, szombathelyi találkozón 0–0-ás döntetlen született, azonban ezzel az eredménnyel ma a Ferencváros háza táján nagyon elégedetlenek lettek volna. A két csapatot a kezdés előtt ugyan egyetlen hely, és két pont választotta csak el a tabellán, a télen jelentősnek tűnő igazolásokkal erősítő Fradi számára kimondottan csak a győzelem lehetett elfogadható eredmény. A vendég szombathelyiek ráadásul utoljára 1982 áprilisában távoztak győztesen az FTC otthonából, és pontot sem szereztek az 1996 tavaszi gólnélküli döntetlen óta. A hazaiak ennek megfelelően kezdték a meccset. Rögtön kezükbe vették a játék irányítását, az első öt percben szinte kizárólag a Haladás térfelén folyt a játék, Craig Short edző legnagyobb megelégedésére (ahogy arról korábban beszámoltunk, papíron Tuboly Frigyes lett a Fradi vezetőedzője, ám a tényleges irányítás Short kezében maradt). A Ferencvárosnál az új szerzemények közül Csizmadia, Stockley, Doherty és Elding is a kezdőcsapat tagjaként rohamozta a szombathelyi kaput, míg a vendégeknél a magyar átigazolási piac legnagyobb fogása, Halmosi Péter, és Igor Bogdanovics kezdtek. Öt percig tartott a hazai nyomás, a Szombathely egy gyors kontrával, és egy jócskán fölészálló Sipos-lövéssel jelezte, hogy kijött a szorításból. Kiegyenlített mezőnyjáték kezdődött, kevés helyzettel. Nagyon sok volt az eladott labda, a pontatlan passz, a játékosok csúszkáltak a saras, mély talajon. A Haladás nagyon zárt védekezésből indulva, labdaszerzéssel, gyors kontrákkal, hosszú passzokkal próbálkozott, míg a Fradi beígért új taktikájából, és gyors, sokpasszos játékából nem sok látszódott. Csizmadia és Doherty voltak még a legaktívabbak, előbbi többször húzta meg jól a jobbszélen, de a többiek nem segítettek be kellően. A hazaiak hiába próbálkoztak letámadással, jól zárt a szombathelyi hátsó alakzat. Az első veszélyesebbnek nevezhető Fradi-akcióra a 13. percig kellett várni, ekkor Doherty indított a kezdőkörből, Elding azonban jócskán mellé lőtt. Egyik csapatnak sem sikerült változtatnia a játék képén, lagymatag, kényelmes iramban csordogált a meccs. A Fradi birtokolta sokkal többet a labdát, de nem tudott mit kezdeni a Hali területvédekezésével. A 21. percben Doherty remek átadását Ferenczi pörgette fel, és lőtte félfordulatból fölé ─ jellemző, hogy ez volt a találkozó addigi legszebb jelenete. A fokozódó hazai nyomás lassan kisebb helyzetekben is megmutatkozott, egy szöglet utáni kavarodást követően a gólvonalról kellett a szombathelyi védőknek kivágni a labdát, majd Stockley beívelését Elding csúsztatta kapura, a túlságosan kinn álló Rózsának látványos vetődéssel kellett hárítania. Már-már azt a kérdést fontolgatta mindenki, hogy meddig bírja a nyomást a Haladás, amikor a 31. percben a semmiből megszerezték a vezetést a szombathelyiek: villámgyors, látványos kontrát vezettek a bal oldalon, Sipos a sarokból tette vissza középre, az érkező Halmosi pedig átvette, és 11 méterről, ballal gyönyörűen bombázott Megyeri kapujába. (0–1) A gól után sem változott a játék képe, a Haladás még inkább visszahúzódott, a Fradi pedig továbbra sem találta az ellenszert a sündisznóállásra. Támadásaik esetlegesek voltak, egy ilyen akció végén Morrison lőtt alig mellé. Hogy mégse kelljen hátránnyal szünetre vonulnia Craig Short legénységének, arról a rutinos Paul Shaw, illetve a játékvezető gondoskodott: egy jobb oldali beadást Elding csúsztatott tovább, Shaw pedig az ötös vonalán háttal próbálta meg három védő gyűrűjében átvenni a labdát, majd összerogyott. Andó-Szabó közel állt az esethez, és habozás nélkül büntetőt ítélt, ám a lassítások alapján úgy tűnt, nem történt szabálytalanság. Az erősen vitatható tizenegyest mindenesetre Ferenczi higgadtan gurította a jobb alsóba. (1–1) Összességében a Fradi sokkal többet birtokolta a labdát az első játékrészben, ám nem találta a remekül védekező szombathelyiek játékának ellenszerét, és sem nagy iram, sem sok helyzet, sem folyamatos játék nem alakult ki, a hangulat pedig az üres stadionban borzalmas volt. A szünetben nem cseréltek a csapatok, és a második félidő elején ugyanaz maradt a játék képe, mint az első negyvenöt percben: támadott a Fradi, behúzódott a Haladás, rengeteg volt a hiba. A félidő közepére némileg megélénkült a meccs, a Haladás feladta a szigorú védekezést, és megpróbált először az összecsapás során a gólszerzéssel is foglalkozni, az 55. percben Schimmer beadásnak szánt emelése például kis híján meglepte Megyerit. Mindkét oldalon cserékkel próbáltak meg új színt vinni a játékba a szakvezetők, azonban ismét leült a találkozó. A legnagyobb helyzet a 66. percben Csizmadia előtt adódott, aki három méterre a kaputól Rózsa kapussal együtt juttatta a labdát a hálóba, így a gólt érvénytelenítette a játékvezető. Ismét az egész meccsen jellemző képlet szerint csordogáltak az események: meddő mezőnyfölényben gurigázott a Ferencváros, kontrákból veszélyeztetett a Haladás ─ Nagy a 16-oson kívül menteni igyekvő Megyeri mellett is eltolta már a labdát, de gondot okozott neki az üres kapuba gurítani, egy perccel később pedig egy újabb kontrát követően az oldalhálót találta telibe. Amikor egy szöglet után Halmosi helyezte kapura a labdát 12 méterről, és Megyeri bravúros vetődéssel hárított, kezdett a Ferencváros számára hízelgő lenni a döntetlen. A 88. percben végül megbosszulta magát a sok kihagyott vendéghelyzet: egy szokásos Fradi-adogatás végén Morrison ívelte be a labdát a 16-os jobb sarkáról, a védők óriásit hibáztak, lemaradtak, így Elding az ötösön belülről bólintott a kapuba, megszerezve ezzel első tétmeccsén első gólját a fővárosi zöld-fehéreknél. (2–1) A Haladás majdnem megcsinálta, amiért érkezett, remekül kidolgozott taktikával játszott Róth Antal együttese, ám a legfontosabb pillanatokban kihagyták az adódó lehetőségeket. Ezt pedig végül sikerült kihasználnia a Ferencvárosnak, ahol nagyon fontos lehet, hogy győzelemmel sikerült kezdeni a tavaszt, és zsinórban már a negyedik bajnokijukon maradtak veretlenek. Küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak a hazaiak, a játék képével azonban nagyon nem lehet elégedett Craig Short és stábja, egyelőre semmit nem láttunk a télen beígért, új, lendületes Fradiból.
FERENCVÁROS─HALADÁS 2─1 (1─1).
Albert Stadion, zárt kapus, vezette: Andó-Szabó Sándor.
FERENCVÁROS: Megyeri – Csizmadia, Dragóner, Balog Z., Stockley – Morrison, Doherty (Lipcsei, 73.), Shaw (Kulcsár, 60.), Rósa – Ferenczi, Elding.
HALADÁS: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Lengyel D., Tóth P. – Rajos, Molnár B., Halmosi – Nagy G., Bogdanovics (Oross, 81.), Sipos N. (Lattenstein, 70.).
Gólszerző: Ferenczi (45., 11-esből), Elding (88.), illetve Halmosi (31.)
Sárga lap: Stockley (36.), Csizmadia (65.), illetve Guzmics (16.)
