A londoniak hosszú ideje nem tudtak komolyabb trófeát nyerni, ráadásul idén már 21 pontos hátrányban vannak a bajnokságban, kiestek a Ligakupából és az FA Kupából is. A Bajnokok Ligájában szinte mindenki a Bayernt tartja az esélyesebbnek, de Ramsey szerint az Arenal képes lehet a továbbjutásra.
"Kemény ellenfél a Bayern, de ha jó napot fogunk ki, akkor bárki ellen képesek lehetünk jó eredményt elérni. Fejben nagyon ott kell legyünk." – kezdte a walesi játékos.
A Barcelona 2011-ben, míg a Milan 2012-ben ejtette ki az Arsenalt 4-3-as összesítéssel. Az odavágot akkor elbukta, míg a visszavágót bravúrosan megnyerte a londoni csapat és közel is állt legalább a hosszabbítás kiharcolásához mind a két párharcban.
"A Barcelona ellen közel álltunk a bravúros továbbjutáshoz, de nem volt szerncsénk és kiestünk. A Milan ellen az első meccset szúrtuk el, így nagyon kevés esélyünk maradt a visszavágóra. Idén viszont jóval tapasztaltabbak vagyunk, így bízom benne, hogy a visszavágó nem csak formalitás lesz." – mondta Ramsey.
Fotó: Mirror Football
Forrás: fifa.com
Fel kell kötnie a gatyáját az Arsenalnak
Az Arsenal fiatal középpályása, Aaron Ramsey úgy véli, hogy csapatának akkor lehet esélye kedden a Bayern München ellen, ha tudott tanulni a korábbi hibáiból.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!