Ezt azért nem volt jó nézni

Telt ház, jó hangulat - gyengécske, erőtlen játék, 1 pont. Nagyjából így lehetne összefoglalni a magyar-görög Eb-selejtezőt. Meg még néhány számmal. Íme:


A győzelem elmaradt, de legalább nem kaptunk ki a görögöktől (Fotó: MLSZ – Facebook)

19 Ennyi percet kellett várni az első magyar kapura lövésre. 1 Ennyi helyzete volt a magyar csapatnak az első félidőben. 0 Ennyi alkalommal találta el a kaput a magyar csapat az első félidőben. 11 Ennyiszer szabálytalankodtak a magyar játékosok az első félidőben. Ebből Elek Ákos hétszer. Volt olyan öt perc, amikor egyetlen szabályos megmozdulása sem volt. Nos, ha ezt nézzük, nem volt igazán élvezhető az első játékrész. Ha másképp nézzük – akkor sem. Gondoltuk, majd a szünetben kissé rendet tesz a fejekben Dárdai Pál. Erre a második félidő első öt percében négy komoly görög helyzetet is láthattunk, és ekkor bizony csak a szerencse mentette meg a magyar csapatot a kapott góltól. 49 Ennyi percet kellett várni arra, hogy a szurkolók hangos füttyszóval fejezzék ki nemtetszésüket. 59 Ennyi percet kellett várni arra, hogy megszólaljon a „harcoljatok!” rigmus. 65 Ennyi percet kellett várni az első magyar szögletre. 68 Ennyi percet kellett várni az első magyar cserére – Szalai Ádámot hangos füttyszó kísérte le a pályáról, a helyére beálló Nikolicsot visszafogott taps köszöntötte. 70 Ennyi percet kellett várni a második magyar cserére – a mérkőzésen a legtöbb szabálytalanságot elkövető, és megsérülő Eleket diszkréten megtapsolta a közönség, a helyére beálló Pintér semmilyen reakciót nem váltott ki a szurkolókból. 86 Ennyi percet kellett várni az első igazán nagy magyar lövésre, ám Pintér léc alá tartó löketét Karnezisz bravúrral tolta a léc fölé. 87 Ennyi percet kellett várni az első igazán nagy magyar helyzetre, ám Nikolics három lépésről nem találta el a kaput 18 A mérkőzés második félidejében 18 percnyi idő volt az, amikor úgy éreztük, a magyar csapat jobban játszik, mint a görög. És hogy milyen pozitívumot lehet mondani a meccsről? 1. Nem kaptunk ki! 2. A magyar szurkolók sokadszorra bizonyították, legyen bármilyen helyzetben is a magyar klubfutball, még mindig szeretik ezt a csodálatos játékot, és a magyar válogatottat, és még egy ilyen – valljuk be – gyenge teljesítmény után is megtapsolták a játékosokat a lefújás után. Fehér György
A mérkőzésről szóló percről percre szóló tudósítást ide kattintva tudod elolvasni!

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában