Az albán Elseid Hysaj és Stieber Zoltán csatája a labdáért (Fotó: mti/Illyés Tibor)
A szurkolók kimondták az ítéletet. Nem nagyon érdekli őket ez a Harapós. Albánia ide, Albánia oda, mindent elárul a helyzetről, hogy még a B-középben is alig-alig voltak. Akik azért kijöttek, megpróbáltak jó hangulatot teremteni, de nem nagyon sikerült. Persze, ők még mindig jobban teljesítettek, mint az első félidei Harapós magyar válogatott.
Mert a fiúk az első 45 percben nem csináltak semmit. Pintér Attila kinevezése után azt mondta, azért van a legnagyobb szükség az összetartásokra, hogy a védők megtanulják rendesen felhozni a labdát, mert ő az Egervári-érában azt látta, hogy védőink csak elrúgják a labdát. Nos, számos összetartáson túl vagyunk már, de ebből a lapos passzos, labdafelhozós játékból semmit nem látni. Ívelésből, 40-50-60 méteres, pontatlan indításból annál többet. És hogy akkor milyen maradandó dolog történt az első félidőben? Az biztos, hogy Dzsudzsák Balázs gyerekes hisztijére, arra, ahogy előbb hanyatt fekve toporzékolt, majd ököllel ütötte a földet, egy ideig mindenki emlékezni fog. Mint ahogy arra is, hogyan bénáztunk el egy kecsegtető helyzetből elvégezhető szabadrúgást, ami után még az albánok vezettek veszélyes kontrát. Mondhatnánk, hogy nem ezt ígérte Pintér, de felesleges… Persze, a kapitány még így is tud meglepetést okozni, a szünetben például lehozta a csatár Futácsot, és jött a középpályás Kalmár – ilyet már láttunk Egerváritól is például Törökországban, el is ment rajta a vb-pótselejtezős esély. Nehéz szavakba önteni, ami ezután történt a pályán. Pontosabban egy szóval akarnánk megfogalmazni, akkor azt mondanánk: semmi. Ám ez túl finom kigejezés erre. A szurkolók kimondták, amit nekünk azért a nyomdafesték íratlan szabályai szerint nem szabad, de maradjunk annyiban teljesen igazuk volt. Megalázó volt ülni az albán szurkolók szektora mellett, és hallani, látni, ahogy vastapssal jutalmazzák játékosaikat egy-egy szép megoldás, jó csel, vagy épp tökéletes labdakihozatal után. Aztán a szurkolók előbb kifütyülték a lecserélt Dzsudzsák Balázst, majd felhangzott a Pintér, takarodj! Először csak halkan, majd egyre hangosabban. Hogy mégis valaminek tapsolhassanak a magyar szurkolók, arról egyik társuk gondoskodott, aki előbb beszaladt a pályára, bevetődött az albán kapuba, majd kirohant a magyar Pintér Attilához, mint gólszerző. Talán a fiúk is rájöttek, azért vannak a pályán, hogy betaláljanak az albán kapuba, és ez végül a csereként beálló Priskinnek büntetőből sikerült. Ez azonban nem változtat semmin, ez egy nagy nulla volt – és akkor nagyon finomak voltunk. Mi nem mondhatjuk ki, amit a szurkolók kimondtak. Csak nagyon reméljük, hogy mindenki mélységes szégyelli magát, aki ennek a válogatottnak a kialakításában részt vett, vagy épp asszisztált hozzá. (Rendhagyó percről-percre tudósításunk ide kattintva olvasható)
Fehér György
