A Szervezett díjat kaphat a január 14-i gálán (fotó: mlsz.hu)
A 44 év után az Európa-bajnokságra újra kijutó magyar labdarúgó-válogatott az Év csapata jelöltjei között, míg a nyárig a magyar válogatottat szövetségi kapitányként irányító, jelenleg már csak a Hertha BSC vezetőedzőjeként dolgozó Dárdai Pál az Év edzői között került be a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) hagyományos szavazásán. A győztest jövő csütörtökön, a Nemzeti Színházban sorra kerülő M4 Sport – Év sportolója gálán hirdetik ki.
Szöllősi György, a szavazást már 58. alkalommal kiíró MSÚSZ elnöke – egyben a FourFourTwo magazin főszerkesztője – a keddi sajtótájékoztatón jelentette be az egyes kategóriák legjobb három jelöltjét, s elmondta, hogy 279 voks alapján alakult ki a sorrend.
Az Év csapata kategóriában a magyar futballválogatott mellett a szűkített listán a férfi jégkorong-válogatott és a női röplabda-válogatott maradt még versenyben, míg az Év edzője díjra Dárdai mellett Plagányi Zsolt és Shane Tusup jelölt.