21-en léptek pályára az ETO-ban az 1981/82-es bajnokságban, a legendás 11 tagjai közül Burcsa Győző játszott a legkevesebbszer, ő csak a 15. fordulóban mutatkozhatott be a csapatban. A szezon valamennyi mérkőzésén pályára lépett Hajszán Gyula és Szabó Ottó, egyszer hiányzott Csonka Gyula, Hannich Péter, Hlagyvik Gábor, Mile Sándor és Póczik József, kétszer Magyar Lajos, háromszor Szentes Lázár, míg a kapus Kovács László 28 mérkőzésen őrizte az ETO hálóját. Mindezek a számok már sejtetik: a legendás 11 sokszor szerepelt együtt a pályán, hiszen alig volt olyan meccs, amikor valaki hiányzott közülük eltiltás vagy sérülés miatt. Az első ilyen alkalom 1981. november 28-án, Pécsett volt, ahol az ETO hártányból fordított, a hazaiakat Póczik és Szentes góljaival győztük le 2-1-re. Miután a 18 csapatos bajnokságban ebben a szezonban decemberben is jócskán voltak mérkőzések, 4-szer is pályára lépett csapatunk az év utolsó hónapjában. Mind a négyszer az aranycsapat futott ki kezdőként, erre az időszakra esik a Szeged elleni 8:0 és az Ózd elleni 9:2, a két meccsen Burcsa és Szentes egyaránt 5-5 alkalommal volt eredményes. 20 forduló után jött a téli szünet, a tavasz első három meccsén pedig ismét a legendás 11 kezdett, vagyis Verebes József egymás után 8 mérkőzésen tudta ugyanazt a csapatot pályára küldeni. A Dózsa ellen Hannich, a Békéscsaba ellen Csonka, a Diósgyőr és a Pécs ellen Szentes, a Honvéd ellen az utolsó fordulóban Póczik és Magyar hiányzott, de így is további 6 fordulóban együtt játszott a csapat, azaz az első bajnoki címet hozó szezonban összesen 14-szer kezdtek legnagyobb kedvenceink. A következő év már nem volt ennyire nyugodt, Csonka 15, Magyar 8, Mile 6 meccsről hiányzott, így hiába volt minden meccsen pályán Kovács, Hannich és Szabó, vagy hiányzott 1-1 alkalommal Burcsa, Hlagyvik és Póczik, már csak 5-ször tudott kezdőként pályára lépni az aranycsapat. Az első fordulóban a Diósgyőrt, az ötödikben a Haladást vertük egyaránt 2:0-ra, de aztán már csak az utolsó három fordulóra tudta Verebes József így pályára küldeni a legendákat, ekkor győztük le 6-1-re az Újpesti Dózsát is. A két bajnoki cím után Póczik József Antwerpenbe szerződött, így a huszadik alkalommal az aranycsapat születésének 25. évfordulóján léptek pályára együtt a fiúk. A huszonegyedik közös játék pedig az ETO napon jöhet, ahol reményeink szerint, ha csak 5-10 percre is, de újra együtt láthatjuk mindazokat, akiknek a játékára oly sokszor megtelt az ETO stadion. Július 29-én tehát jöjjön mindenki, akinek ez a csapat annak idején sok örömöt szerzett, és persze tessék hozni a gyerekeket és az unokákat is, hogy ők is jobban megismerjék a győri labdarúgás egyik legnagyszerűbb csapatát. www.eto.hu
ETO – Bayern: Legendák egymás közt
Kovács - Csonka, Hlagyvik, Mile, Magyar - Hannich, Póczik, Burcsa - Szabó, Szentes, Hajszán. A legendás Verebes-féle 11, amely 30 évvel ezelőtt tízezreket csalt ki a győri stadionba hétről hétre. Az ETO napon, július 29-én a Bayern Müchen Allstars ellen remélhetőleg újra pályára lépnek a legendák, érdemes feleleveníteni az aranycsapat születését.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!